Napi Hírek, 1938. november/1
1938-11-14 [0429]
o- T/Hav/Vv Szolnok, november 14. Jásznagykunszolnok vármegye törvényhatósági bizottsága november 14-in díszközgyűlést tartott a Felvidék felszabadulásának megünneplésére.A díszközgyűlésen Borbély György főispán mondott nagyhatású megnyitóbeszédet. Magyarországnak főmáltóságu Kormányzóját - mondotta beszéde során minden magyar emBer büszkesége s minden magyar sziv hódolata és ragaszkodó szeretetelveszi körül. Egy szivvel ás lélekkel ül ma tehát ünnepet az egész magyar nemzet. Ez a vármegye azonban külön is megünnepelheti azt, hogy az első magyar ember, aki fehér lóvén, seregei élén elsőnek lovagolt be a fel; szabadult magyar Felvidékre, ebből a vármegyéből indult el diadalmas útjára, amely a rombadőlt ország felépítésével kezdődött és'adja az Isten, hogy a régi , Nagymagyarország visszaszerzésével végződjék. Kegyeletes szavakicai emlékezett meg ezután a főispán a nagybányai Horthy nemzetségről, elsősorban a kormányzó ur ő főmé lt ós ágának szüleiről. A főispán nagyhatású beszédének hatása alatt a közgyülé Barczay Gyula törvényhatosági bizottsági tag indítványára, elhatározta, hogy öttagú küldöttséget küld a kormányzó ur őfőméltósága szülei síremlékének megkoszorúzás ára. Az ünnepi beszédet dr. Kuszka István ny;főispán, felsőházi tag, a vármegye törvényhatóságának örökös tagja mondta el. Beszédét sokszor szakította felbe a szűnni nem akaró éljenzés. Beszéde során történelmi visszapillantást vetett a magyar nemzet éltére. Szent Istvántól Horthy Miklósig - mondta többek között - mindig akadt az isteni gondviselés által kijelölt vezér, akinek prszáglap- itó- és országszerzői munkája mellett egy emberként állt az egész magyar nép. Kuszka István dr, javaslatára a közgyűlés elhatározta, hogy a kormányzó ur őfőméltóságának küldenáő táviratban a legmélyebb hódolatát fejezi ki és hogv táviratilag üdvözli vitéz Imrédy Béla miniszterelnököt, Kánya Kálmán külügyminisztert és Teleki Pál gróf vallás- és közoktatásügyi minis zte rt. Az ünnepi közgyűlés lelkes hangulatban a Himnusz e lene Illésével ért véget, /MTI/ o- j/Hav/3zt N y ire g y h á z a, november 14. Szabolcs vármegye törvényhatósági bizottsága hétfőn délelőtt díszközgyűlésen ünnepelte a felvidéki magyarság egy részének felszabadulását. Vitéz Jekey Ferenc főispán elnöki megnyitójában rámutatott arra.hogy a bécsi döntéssel a magyar igazság diadalraj utasa óriási lépéssel haladt előre s ha min den erőnket a nemzet szolgálatába állitjuk,ezen az uton tovább fogunk haladni, mert a Kárpátok koszorújában élő népelmek egy testvéri kö zössé get lie 11 alkotniok,amelyen belül szabadon élhetik saját népi életüket.A mai keresztény,nemzeti, jobboldali gondolatban élő magyar nemzedéknek eltökélt szándéka t hogy a testvér-népek népi fejlődését,nyelvük használatát biztosítja és gondja .esz arra,hogy őket ősi mivolt ükből senki ki ne forgassa. Ezután Virányi Sándor ny. alispán mondott ünnepi beszédet,majd Porzsolt István bizottságilag indítványára a közgyűlés egyhangú lelkesedéssel kimondotta,hogy a kormányzó ur őfőméítóságát hódoló táviratban .mélységes hálájáról biztosítsa,továbbá Imrédy léla miniszter elnököt, Kánya Kálmán es Teleki Pál gróf minisztereket a vármegye szeretetét, bizalmát, háláját és ragaszkodását kifejező táviratban üdvözli. /MTI/