Napi Hírek, 1938. november/1

1938-11-14 [0429]

W tía/Szt/Vi K a u n a s, november 14, Smetona köztársasági elnököt hétfőn további hét évre meg­választották, .ÍZ elnököt, 120 úgynevezett rendkívüli népképviselő válasz­totta. Szék közül 118 Smetonára adta le szavazatát. ívét szavazat ér­vénytelen volt. Számolnak azzal, hogy a köztársasági elnök megvála sztása után a kormány összetételében változások lesznek, még pedig uj belügy­minisztert, főldmivelésügyi minisztert, hadügyminisztert es helyettes miniszterelnököt neveznek ki. A diplomáciai testületben is bizonyos vál­tozások várhatok a közeljövőben./MTI/ o- VT'/Eav/Vi Sátoraljaújhely^ november 14. Zemplén vármegye törvényhatósági bizottsága díszközgyűlés keretében ünnepelte a Felvidék magyarlakta részeinek visszatérését/. Dr, i'ay István főispán megnyitó-beszédében arról szólt, hogy elérkeztünk a magyar igazság első nagy állomásához, amely alkalomból őszinte és meleg szívvel, szeretettel köszöntjük visszatért magyar, szlovák, ruszin és német testvéreinket és azokat is, akik még odaát maradtak, mert reméli, hogy hamarosan ők is megtalálják igaz helyüket Szent István birodalmában a keresztény, nemzeti és szociális ixmzmxm népközösségben, amelyet a közös sors és közös célok ismét egységbe forrasztanak. Beszéde további során igaz kegyelettel és meleg halával emlékezett meg arról a nagya magyar allamférfiúról, aki a mostani diadalmas magyar aratás magvetője volt. Gombos Gyula szellemének és munkájának most mutatkozik meg igazi nagysága. Az ő nagy elgondolását érlelték valósággá céltudatos munkájukkal utódai; Darányi Kálmán és Imrédy Béla. A közgyűlés egy emberként állt fel és hódolt Gömbös Gyula emléke előtt, Dr. Jármy Béla kiemelte, hogy Zemplén vármegye azok közé a vármegyék közé tartozik, amelyeket Trianon a legtöbb szenvedéssel suHott. Javaslatára a közgyűlés egyhangú lelkesedéssel elhatározta, hogy Magyar­ország főméltóságu kormányzójához hódoló feliratot intéz és életnagyságú arcképét a közgyűlési terme számára megfestteti, Dr. Harsányi Gyula ja­vaslatára feliratot intéz^a törvényhatóság a kormányhoz, amelyben Imrédy Béla miniszterelnöknek. Kánya Kálmán külügyminiszternek és a vármegye országgyűlési képviselőiének, gróf Teleki Pál vallás- és közoktatásügyi miniszternek munkájukért hálás köszönetét nyilvánítja és a kormányt tör­hetetlen bizalmáról biztositja. Gasparik János, batyáni esperes-plébános a felszabadult Hatvan zempléni község küldötteinek nevében köszönte meg a meleg fogadtatást és üdvözlést s kifejezést adott örömének, hogy a cseh demokrácia husz sötét éve után újra megjelenhetett a vármegye ősi közgyűlési termében és szabadon adhatott kifejezést magyar érzelmeinek, Barkas Andor saját szerzeményű hazafias ódáját saaavalta el, maid a közgyű­lés Bernáth Aladár felszólalásával ért véget./MTI/

Next

/
Thumbnails
Contents