Napi Hírek, 1938. november/1

1938-11-11 [0429]

Y V/Ln Paris, november 11. Franciaországban mindenütt nagy ünnepségekkel ülték meg a fegyverszünet megkötésének huszadik évfordulóját. Az össues városokban és községekeen mindenütt a hősök emlékmüve előtt emlék­beszédek hangzottak el és koszorúkat helyeztek az emlékművek talap­zataira. A francia főváros zászlódiszt öltő tt ,az Efcoile-térea a Névtelen Katona siiját a keszoruk tömege borito tta el. A Champes Elysées-n délelőtt katonai f^lvonuláá volt, amely alkalommal felvonultatták a világháborúban résztvett francia ez­redek, valamint a nyugati arcvonalon küzdött szövetséges államok ez­redeinek zászlait, maid a zászlótartók a Névtelen Katona sirja körül sorakoztak fel és meghajtották zászlaikat, miközben a tömeg lelkesen éltette a hadseregei. Az ünnepségen megjelent a köztársaság elnöke, a kor­mány tagjai, a katonai hatóságok fcieí és a diplomáciai testület tag­jainak kíséretében. Az elnök ellépett/la frontharcosok és a hadirokkan­tak küldöttségei előttj majd felhangzott a Marseillaise, mire egyperces szünet következett a háborúban eisettekre,/aló megemlékezésül, majd kezdetét vette a kivonult csapatok diszmenete. Szombaton a fegyverszünet évfordulójának ünnepségeire Parisba érkezett frontharcos küldőttségdc díszebédjén Lebrun elnök is megjelenik a kormány tagjainak kiséreéében. A köztársaság elnökének, valamint Daladier miniszterelnöknek ünnepi beszédét a rádió is közvetí­teni fogja. /MTI/ $ Y V/Ln Paris, november 11. /Havas/ A kormány tagjai szombaton délelőtt fél 11 órakor minisztertanácsra ülnek össze. /MTI/ YV/Ln Paris, november 11. Daladier miniszterelnök Kemol Atatürk halála alkalmá­ból meleghangú reszvettanratot intézett a török köztársaság miniszter­elnökéhez. /MTI/ • - W Zw/Zw/Vi P r ága, november 11. . , Prágai politikai körök szerint a sialovákok és a cqphok tan­viselői közötti tárgyaltokon ideiglenes megegyezés jött létre a jövendő P l^^nl^ ^ ^' Va ^^ SZW + ^ r ^^ ébörl V• E á^ i 2 ^yan b meg nem adtak ki hivatalos je­lentést a ket szövetségi állam hatalmi korérői, megbízható értesülések Sze­rint azonban Szlovákia messzemenő önkormányzati önállóságot kapott és hozzá­nyúltak a saját szlovák főparancsnoksággal rendelkező sllovák^adslreg ki­epitesenez is. Bizoayos, kérdésekben már csak a külpolitika marad közös? elv­ben - mint tobaobft közlik - a szlovákok messzemenő befolyást biztosítóitak maguknak, A jelek szerint a szlovákok elvben hozzijárultak Űhvalkovszky ed­digi külügyminiszter államelnökké való megválasztásához./MTI/ ~ ORSZÁGOS LEVÉLTÁR r W Zw/Zw/Vi London, november 11. K ' SZökdÓ * ...„,., . .. & Reuter-Iroda értesülése szerint az angol-olasz egvezménvt jovo heten kedden vagy szerdán léptetik hivatalosan életbe./MTI/ eg ^ men ^

Next

/
Thumbnails
Contents