Napi Hírek, 1938. november/1
1938-11-09 [0429]
o Ln § Mezőberény nagyközség társadalmi egyesületei és egész lakossága a magyarlakta Felvidék visszacsatolását népünnepély keretében ünnepelte meg. A levente zenekar lelkes indulói mellett vonultak fel a község főterén lévő hősi szoborhoz. A hatalmas téren mintegy 6000 ember áhitatos csendben figyelt az ágostai evangélikus egyház lelkészének, Biszkup Ferencnek imájára. Majd a társadalmi egvesületek nevében először körösi Csorna Gyula polgári iskolai igazgató'beszélt. Beszéltek még a gazdák, a törpebirtokosok, a frontharcosok, az iparosok, a Turul bajtársi egyesület képviselői, végül dr. Temesvári Ferenc községi főjegyző mondott beszédet es a közság hatalmas koszorúját helyezte el a szobor lábainál, miközben a levente-zenekar a Himnuszt játszotta. Ezután .a hatalmas tömeg díszlépésben vonult el a Hősök emlékmüve előtt. /MTI/ o- V/Ln § A református egyetemes konvent elnöksége ezjuton kéri a református lelkipásztorokat. Hogy november 11-én délelőtt 11 órakor a Felvidék felszabadulásának örömére fél óráig harangoztassanak. /MCI/ oLn Hajdúböszörmény, november 9. A TESz helyi csoportja a hatóságok, társadalmi egyesületek, társulatok, intézetek, testületek és a város közönságének impozáns részvételével az Országzászlónál a felvidéki magyarBag visszatérésének örömere hazafias ünnepélyt és nagygyűlést rendezett. Az ünnepség a Himnusz elóneklásével kezdődött s e közben az Országzászlót az árboc osucsára húzták fel, ahol hét napig marad. Bzután szavalatok és ünnepi beszédek hangzottá^ el. A nagygyűlés elhatározta, hogy feliratban fejezi ki hódolatát Magyarország kormányzója iránt és hálás köszönetét fejezi ki vitéz Imrédy Béla miniszterelnöknek, Kánya Kálmán külügyminiszternek ós gróf Teleki Bál vallás- és közoktatásügyi miniszternek a visszacsatolás körül kifejtett fáradozásaikért. A gyűlés után az Országzászló ós a felvidéknek ajándékozott zászlók előtt elvonultak a Bajtársak csapata, a Bocskay-cserkészcsapát és a leventék. /MTI/ Z/Ma/Ln S z o b r ó 1 annak közlését kérik, hogy a magyar -ceivi— dékre induló katonák búcsúztató ünnepségén a papi dalárdát nem ía"ter Bizay, hanem Bfter Buzay József lazarista rendfőnök vezette, a hont-vá remegve i vitézek .nev-ben pedig vitéz Csonka Kálmán mondotta a búcsúztató beszédet. /MTI/ W Zw#Szt/Ln Paris, november 9. Magnus dr. és Brandt dr. a Bath német követségi tanácsos haláláról kiadott jelentésiben megállapit ja, hogy a halál a golyóokozta sérülések folyt-'n következett be. Baumgartner dr. francia orvos a műtétet és a seb kezelését a leggondosabban hajtotta végre. A francia ápolószemélyzet is önfeláldozó munkát végzett. /MTI/