Napi Hírek, 1938. október/2

1938-10-29 [0428]

Marséi 11 e, október 29. /Havas/ A marseille-i tűzvész színhelyén eddig hat holttestet találtak; közülök négynek állapították meg a kilétét. Tizenheten el­tűntek. A tűzvész valódi okát még mindig nem sikerült kide­ríteni. Az eddigi nyomozás sqián csak annyit tudtak megállapítani, hogy a tűz a Noaille-szálló első emeletén ütött ki, ahol éppen nagyobbsza­básu átalakítási munkálatok toltak folyamatban. Az ááalakitásnál fel­hasnált faburkolati anyag fogott tüzet, A tcaszalon. ahol mintegy har­minc vendég tartózkodott, az- alatt az első emeleti helyiség alatt volt, amelyben a tüz kitört. A Nooille-szállóba a tüz kitörése óta, cssk ma délelőtt sikerült először behatolni. Ez alkalommal meg lehetett állapi tani, hogr­különösen a felső emeletek szenvedtek nagy kart a tűzvész következtében. A Nouvellcs Galéries áruház még mindig ég. A tűzoltó­fecskendők még mindig munkában vannak és talán esek a délután folyamán lehet gondolni arra, hogy az áruház helyiségeit átkutaifák. /MTI/ Wi Ba/Zs/L/Y Berlin, október 29. A lengyel kormány által röviddel bzelőtt kiadott rendelét szerint valamennyi külföldi lenyel útlevélnek tartalmaznia kell a len­gyelországi külföldi képviselet ellenőrző bejegyzését, mert az útlevelek tulajdonosait enélkül a bejegyzés nélkül többé nem engedik be Lengyelország területére. Németországban becslésszerüen 150.000 lengyel állampolgár van. Ha ezek nem kapják meg az ellenőrző bejegyzést, örök időkre Németország terhére lennének és a német kormánynak nem állna többé módjában,igénybe venni az egyébként minden államban a külföldiekkel szemben fennálló jogot az alkalmatlan külföldiek kiutasítására. Mivel lengyel részről nem fo­gadták el a német megegyezési javaslatot és ment csak október 29.-éig lehetett arra számítani, ho y a leng? el kormány a német kormány által kiutasított alkalmatlan lenyel állampolgárokat eddigi útleveleik alsp ián átveszi, a német hatóságok pénteken reggel kénytelenek voltak intézkedé­seket tenni, ho_y csökkentsek azok számat, akik előreláthatólag nem kapnák meg a lengyel ellenőrző bejegyzést. Ennek következtében néhányezer len­gyel állapolgárt, akiket a nemet hatóságok nemkívánatosnak tartanak, a lengyel határ felé szálJitottak.^fiZI/ **•-.­-o- Ve/Zs/Y Varsó, oktőber 29. /Lengvel Távirati Iroda/ A német hatóságok pénteken kiutasítottak idén sok zsidót, akinek lengyel útlevele volt. A lengyel kormány ebben az ügyben határozott lépést tett Berlinben,/MTI/

Next

/
Thumbnails
Contents