Napi Hírek, 1938. október/1
1938-10-02 [0427]
0 ZS § A Magyar Távirati Iroda jelenti: A kereskedelemügyi miniszter a "Calendarul Eparhiai Ort Románé Oradea'* oimü 1938. évre szélé román naptártól, valamint "A Kanadai Magyar Demokratikus Front Márciusi Emléklapja" cimü levelezőlap alakú röpirattól a postai szállitás jogát megvonta, 0 Zs Gyula, október 2. A gyulai Gyula Vezér Bajtársi Egyesület a helvbeli társadalmi egyesületekkel összefogva hatalmas tüntetőgyülést rendezett a Felvidék visszacsatolása mellett, a Mussolini-téren lévő országzászlónál. Fáklyás menetben és sürü sorodban vonultak fel a bajtársak, a leventék, cserkészek, a frontharcosok,^ a társadalmi eg* esületek csoportjai. A teret szorongásig megtöltötte a város hazafias közönsége. Az áhítatos csendben elhangzott J\ r emezeti Hiszekegy után Harsányi Pál békésbanáti református esperes, felsőházi tag, majd dr. Bakó József ügyvéd, a bajtársi egyesület vezére mondott magas szárnyalású beszédet. Amikor a szónokok Magyarország kormányzójának nevét emiitették, a tömeg szűnni nem akard, tomboló lelkesedéssel ünnepélté a kormányzót. Ugyancsak felzúgott az éljenzés Mussolini, és Hitler nevének említésekor. A felemelő ünnepség a Himnusz eiéneklésével ért véget. /MTI/ OZs Szombathely, október 2. Celldömölk és Szombathely között, a tokorcs-ujmihályfalvai -kitérő közelében a sinek között egy lefejezett holttestet találtak, a pályatesten; feje. mintegy 15 méternyire feküdt. A nyomozás hamarosan megállapította, hogy Kristyán János 26 éves kemenesmihályfai napszámos az illető; valószínűleg öngyilkossági szándékból vetette magát az egyik vonat elé. A vizsgálat tovább folyik. /MTI/ OZs Marosvásárhely, okt u ber 2. Górna Paul közigazgatási vezérrelügyelő napokon át vizsgálatot vezetett a Marosvásárhely élén állott vezetőség ellen. A liberális kormány alatt dr. Dandea Emil volt a város polgármestere,akinek dr. Fán tea" Sírni on vezértitkár és Urzica Demeter főszámvevő voltak segítőtársai, ' Jízolgálati idejük alatt negyvenmillió lei kár érte a várost.'"A közigazgatási vizsgálat sok szabálytalanságot állapított meg mindhárom városi tisztvi seló terhére s a közigazgatási vezér felügyelő-vizsgálatait befejezve*ügyüket áttette az ügyészségre, ahol hónapokon ut tanulmányozták a rendkívül bonyolult bűnügy szerteágazó szálait. Közben bűnügyi" zárlat alá vették Dandea volt polgármester vagyonát is. Számtalan kihallgatás, tanuk, szakértők megahllgatasa után elkészült a vádirat is, mely szerint Dandea Emil Marosvásárhely volt polgármestere, jelenleg ügyvéd. . .'.dr. Pántea Simion felfüggesztett városi vezértitkár és Urzica Demeter felfüggesztés alatt álló városi főszámvevő ellen sikkasztás, hivatalos hatálommal való visszaélés és közvagyon hűtlen kezelésének büntette miatt emelnek vádat. /MTI/