Napi Hírek, 1938. október/1
1938-10-13 [0427]
Qu o- Kö/Vv Komárom, oktdber /lílagyar Távirati Iroda./ Kánya Kálmán külügyminiszter a magyar és a csehszlovák delegációk ma esti néhány perces ülésén bejelentette, hogy érintkezésbe lépett kormányával és kormánya utasitására a következő nyilatkozatot teszi; - Amint már ismételten kijelentettük, mi a legjobb, legőszintébb szándékokkal és abban a biztos reményben jöttünk ide, hogy a lehető legrövidebb időn belül sikerülni fog iblyan megegyezésre jutni, amely biztos alapra helyezi az országaink között fennálló viszonyt. - Sajnos ez a reményünk nem ment teljesedésbe. Nem akarok itt újból bizonyos kedvezőtlen jelenségekre hivatkozni,, mert ez részünkről a tárgyalások sorári többször megtörtént. - Hangsúlyozottan ki kell azonban emelnem ,hogy az uj határokra nekünk ma reggel átnyújtott ellenjavaslat annyira eltér a mi felfogásunktól, hogy az ujiárendezés alapelvét illetőleg oly ür tátong a két delegáció által képviselt álláspont között, hogy annak áthidalását meggyőződésünk szerint ezektől a tárgyalásoktól nem remélhetjük. - Ezért a magy.kir.kormány elhatározta, hogy e tárgyalásokat a maga részéről befejezetteknek tekinti és Magyarország Csehszlovákiával szemben fennálló területi követeléseinek mi előbbi rendezését a müncheni jegyzőkönyvet aláiró négy nagyhatalomtól kéri.