Napi Hírek, 1938. október/1
1938-10-11 [0427]
-o- j/m./Ln Esztergom, október 11. Komárom-Esztergom vármegye törvényhatósági bizottságának kisgyiilése kedden délelőtt Radocsay László főispán elnöklésével ülést tartott. A kisgyűlés Kolozsváry Kálmán indítványára egyhangú lelkesedéssel elhatározta, hogy a mostani történelmi eseményekkel kapcsolatban üdvözli a kormányt s elsősorban Imrédy Béla miniszterelnököt, akit további támogatásáról h bizalmáról biztosit és sorsdöntő működésére Isten áldását kéri. /MTI/ o- j/m./Ln Bala ssagyarmat, október 11. Hógrád és Hont közigazgatásilag egyelőre egyesitett vármegyék közigazgatási bizottsága kedden tartott ülésében Soldos Béla főispán indítványára egyhangú lelkesedéssel elhatározta, hogy Imrédy Béla miniszterelnöknek a következő táviratot küldi: Nógrád és Hont vármegyék közigazgatási bizottsága abból az alkalomból, hogy Nagyméltóságod és kormánya a magyarlakta Felvidék visszaszerzése érdekében kifejtett munkásságának eredményeként honvédeink a mai napon bevonultak a testvér Hont vármegye ősi székhelyére, Ipolyságra, igaz örömmel és hálával köszönti Nagyméltóságodat. Egyben alkalmazkodva szózatához, bizalomnál és fegyelmezetten várja azt a napot, amikor egymillió magyar testvér fog visszatérni az anyaországhoz. Ebben a munkájában Nógrád és Hont vármegye hazafias közönségének együttműködésére Nagynélt$ságod minden időben számithat. /MTI/ o- j/m./Ln Balassagyarmat, október 11. Soldos Béla £őispán felhivására a balassagyarmati nőegyletek egy nap alatt 350 zászló beszerzésére szükséges összeget gyűjtöttek a cseh uralom alól felszabaduló községek részére. /MTI/ -o- j/m./Ln Hont, október 11. Ipolyság lakossága határtalan boldogsággal és lelkesedéssel várta a bevonuló magyar csapatokat. A volt cseh vámőrségtől a vármegyeházáig vezető uton minden házon magyar zászló lengett. Az ablakokban nemzeti szinü szalagok voltak Horthy Miklós kormányzó arcképével vagy a magyar Szent Koronával. A magyar csapatokat két hatalmas, virágokkal diszitett diadalkapu várta. Ipolyságon kedden este hálaadó gyertyás körmenetet tartanak. Az ipoiymenti falvak templomain magyar zászló leng. Ezekből a falvakból a cseh katonaság a hegygerincek mögé húzódott vissza. /MTI/ -o- j/j/Ln. Sopron, október 11. Hőgyeszy Fái főispán Eleméry Imre főszolgabíró kíséretében meglátogatta Sopron-vármegye több községét, hogy a fegyvergyakorlatra bevonultak családtagjainak helyzetét és a részükre megállapított családi segélyek gyors folyósítását személyesen ellenőrizze. A főispán mindenütt kifogástalan rendet tapasztalt. /MTl/ —— —