Napi Hírek, 1938. október/1
1938-10-06 [0427]
T Hb/Ho/Wa P á.r i s. október 6./Havas/ A kamara külügyi bizottságában Bonnet külügyminiszter csütörtökön délután több mint kétórás beszámolót mondott. Ennek során kiterjeszkedett a május óta történt nemzetközi eseményekre és különösen az • utóbbi hetek eseményeire, amelyek a müncheni egyezményben csúcsosodnak kii, A miniszter ezután a világ legfőbb hatalmainak diplomáciai helyzetét vizsgálta meg. A hivatalos közlemény szerint Bonnet a következő szavakkal; ke történelmi beszámolóját; /xJidsy A müncheni egyezmény létrejöttét a négy kormányelnök által tanusiíotT megértés szellemének köszönhetjük. Bonnet azután kiemelte, milyen különbségek voltak a godesbergi emlékirat és a müncheni egyezmény között. Köszönetet mondott az olasz kormány segítségéért és hangsúlyozta, hogy a francia kormány nagykövetet nevez ki Rómába, A müncheni tárgyalás OK remélhetőleg csak előjátéka lesznek az európai kérdések általános rendezésének, de ehhez az olyan politika kell, amely nem zár$a ki az együttmüköd ést. Végül azt a kívánságát fejezte ki, hogy Szovjetoroszország Franciaországhoz hasonlóan törekedjék nemzetközi rendezésre, ahogy már előzőleg is szavatolta a cseh határokat. A miniszter emlékeztetett Roosevelt két megindító üzenetére, a cseh nép és a cseh kormány által a béke érdekében hozott áldozatokra, valamint Benes elnök maga tartásara. Hangsúlyozta azután, hogy az a megpróbáltatás, amelyen Európa keresutülment, mennyire kidomborította Franciaország és Nagybritannia szoros összefogását. Köszönetet mondott Chamberlainnek és Halifaxnak a béke fenntartására irányuló állandó tevékenységéért és Franciaországgal való együttműködésükért. /Folyt.köv./ -o-C Bl/Wa Prága, október 6. " . " . • / : llemondott/ Benesi elnök csütörtökön bucsut vett az elnöki irodák tisztviselőitől es tisztjeitől, majd elutazott sezimovo-ustii birtokára, Tábor közelében. (M7i)