Napi Hírek, 1938. augusztus/2

1938-08-27 [0424]

Nürnberg, augusztus 27./Magyar Távirati Iroda/ MVV' Horthy kormányzó és felesége, valamint a magyar államférfiak Hess miniszter és Epp birodalmi helytartó kíséretében sok más német elő­kelőséggel együtt a délután folyamán megtekintette a partnapok színhelyét, illetőleg ahol a párt nagygyűléseit ezután rendezik. Két esztendővel ezelőtt 1936 őszén tettéjt le Hitler kancellár a világ legnagyobb gyűlés­csarnokának, a Nürnberg melletti Duzend balpartján fekvő "Kongressnalle"­nak emlékkövét. A csarnokot kívülről hatalmas oszlopser veszi körül. A csarnokban 60.000 ember számára van hely és nemcsak nagyságával lesz egyedülálló az egész világon, hanem azzal is, hegy hatalmas teteje minden támasz nélkül domborul a térség fölé. Az alapozás, illetve a talaj meg­szilárdítása másfél esztendőt vett igénybe, most naponta 150 vaggon ra­komány építőanyagot használnak el a csarnok készítésénél. A külső falak egy része már megkapta szürkén csillogó gránit-burkolatát is. A csarnok felig kész gigantikus épülete mellett emelkedik az épület modellje, amelyen kivehetők mindazok az építkezési megoldások, amelyek csodálkozás-, sal töltik el a nézőt a csarnok tervezője, az elhunyt Ruff professzor iránt. Horthy kormányzónak részletesen elmagyarázták, hogy milyen lesz a csarnok végső alakja. Nagyrészt elkészült már a nagy felvonulási térre, a Mars­mezőre vezető útvonal is. A 92 méter széles uttestet már hosszú vonalon beborítják a gránitlapok, melyeknek mindegyike akkora, mint egy nyolc­tagú család ebédlőasztala". Magán a Mars-mezőn még csak kettő ali készen a tervezett 46 toronyból, amelyeknek mindegyike 48 méter magas lesz. Még folynak az alapozási munkálatok és a hatalmas tömőgépek egyre köpik a betont a talajba. A hatalmas aréna, ahol a tavalyi pártnapot tartották, készen áll a Zeppelin-mezőn. Ennek legnagyobb látványossága a hatalmas terület belső oldalán elhelyezett nagyméretű mozaik-gépsorozat, amely a párt-- történetét vetíti a látogató ele. Az ugyancsak epulő óriási német stadion, amely 405.000 embert 'tud majd .befogadni, nagyságával egyedül­álló lesz az egész világon. Kilenckenket méter magas falaival háromszor olyan magas lesz, mint a berlini olympiai stadiont Egész Nürnberg városa elfér maja ebben a kolosszális épületben. A mostanig tűlevelűekkel borito környék is hamarosan uj képet kap. Máris 160»0CÖ tölgyfát ültettek el s lassanként az egész kornyék emlékeztetni fog a potsdami vidék tölgye­seire .' i m _ ___ rmnnh «„.« L -/V^Sy?^' vendégek nagy érdeklődéssel nézték végig a párt­KL? zln !plyenek hatalmas berendezéseit. majd gépkocsin folytatták íímfu Ze PP e­L la T mezÓn át a Langwasser-táborba, ahol a kormányzás előtt elhint / ü V ?^l l fel az SS és SA-osztagok, valamint a gépkocsizó­mánfcí? J 1 Hitler-ifjúság osztagai, A diszfelvonulás után a kor­iSSalmí £f , * va Í9 n , 1 ? t a magyar államférfiak Hess miniszter és Spp bi­rodalmi helytartó kiséretébeh a pályaudvarra hajtattak.

Next

/
Thumbnails
Contents