Napi Hírek, 1938. augusztus/2
1938-08-18 [0424]
Za/Wa /Szóboravatási Székesfehérvárott II. folytatás/ Az Ünnepélyes csendben felhangzott az ősrégi ének, "Ah hol vagy magyarok tündöklő csillaga,.." Horthy Miklós kormonvzó koszorúzza meg elsőnek a szobrot, majd beszédek és jelmondatok nélkül a felsőház elnöke, a képviselőház elnöke, a királyi hercegek, Németország és Olaszország küldöttségének vezetői, a miniszterelnök, a honvédség főparancsnoka, Budapest székesfőváros polgármestere, a vármegyék rangban legidősebb alispánja, a városik rangban Iogá~:ősebb polgármestere, Székesfehérvár város polgármestere és végül a Szent István 3. gyalogezred küldöttsége helyeznél Koszorúját. Abban a pillanatban, amikor az utolsó koszorút is elhelyezték, a katonai zenekara nemzeti himnuszt játszotta, közben ágyuk dörögnek, a kivonult honvédcsapatok tisztelegnek, az ünnepélyen megjelent zászlótartók meghajtják a zászlókat és Székesfehérvár valamennyi templomában megkondulnak a harangok. A székesfehérvári dalárda elánekli a Szózatot s ezzel véget ' ér a lélekemelő országos ünnepség. A kormányzó ezután Sidló i'ereno szobrászművész kíséretében közelebbről megtekintette a lovasszobrot, majd a kivonult székesfehérvári Szent István gyalogezred disz menetét fogadta az emlékszobor előtt. A díszmenet után" a kormányzó és családja gépkocsiba ült és kíséretével együtt visszatért a budai Várpalotába. Az ünnepségek befejeztével a megjelent előkelőségek a vármegyeházára mentek, ahol c hatalmas buffet vári a vendégekre. A vendégsereg hosszabb ideig együtt maradt, majd lassanként megindult az előkelőségek autósora Budapest felé és 9 órakor indult vissza a fővárosba az ünnepségeken résztvevők különvonata. Székesfehérvárnak történelmi nao ia volt, az ország méltóképen örökítette meg alapító szent királyának dicsőséges emlékét./MTI/ W Űs/Mo ki Berlin, augusztus 18. /fcfTl/ Balbo olasz repülő-tábornagy/ölaszorszagba visszatérve^ Göring vezértábornagyhoz szivélyeshangu táviratot intézett. Megköszöni a vendégszeretetet, amelyben része volt, kifejezést ad bámulatának a készültség legmagasabb szinvonlaán álló német léghajózás iránt és hangoztatja Göringgel való ré*i barátságát,amely a "bajtársi együttlét e napjaiban újból erősödött. /MTI/ W Űs/Mo KJ G o b u r g } augusztus lo./felTI/ A nemzetközi frontharoos-összejöveteL en ma Smogorzewski főtitkár /Varsó/ a frontharcosok nemzetközi együttműködésének részletkérdéseiről szólott. Különösen behatóan foglalkozott közös folyóirat létesítésének kérdésévél,", majd azt fejtegette, hogy valamennyi ország frontharcosainak és hadirokkantjainak együttes frontharcos- és nadírokkantnapot kellene tartania. /S/rPT/