Napi Hírek, 1938. augusztus/1
1938-08-11 [0423]
Bo Bl/Ho/Wa Belgrád, augusztus 11./Magyar Távirati Iroda/ A Novosti cimü zágrábi horvátnyelvü napilap, amelv külpolitikai cikkeiben a kormányhoz közelálló felfogást szokott hallatni, vezércikket közöl "Magyarországon a sor" cimmel. A Novosti hosszasabban ismerteti az uj román Kisebbségi statútumot és megállapit ja. hogy az hivatva lesz rendezni a magyar-román, valamint a magyar-kásantant viszonyt. Románia e kisebbségi statútummal ugyan csak azt vállalja magára, amire már a nemzetközi békeszerződésekben is vállalkozott, de mégis nagy jelentősége van annak, hogy e kötelezettságeket uj formában ismét törvénybe foglalták. Kétségtelen, hogy a romániai kisebbségi statútum létrejöttéhez a bolgár viszony rendezése is nozzáiárult. mert hiszen ianerétes, hogy Románia területén jelentős bolgár kisebbségek is laknak, a fő ok azonban mégis a tervbevett magyar-román megegyezés volt. A kisebbségi statútum külpolitikai jellege és jelentősége abból is látszik, hogy azt a hivatalos lapban tették közzé, nem pedig a napi sajtóban. Ismeretes, hogy a magvar-román ós a magyar-kisantant viszony rendezésének magyar részről felállított előfeltétele a fegyverkezési egyenjogúság elismerése, főként pedig a kisebbségek helyzetének precíz szabályozása. — A magyar fegyv-r kezesi egyenjogúság kérdése - mondja a lap - különösen a csatlakozás éta. de leginkább a neuillyi békeszerződés Bulgáriára vonatkozó katonai záradékának megszüntetése után teljesen megérett, Magyarország valóban nem maradhat egyedüli kivételképen a világon, mintha 5'lett volna a háború egyetlen legyőzöttje. Logikus, hogy most már Magyarországnak katonai egyenjogúságát is elismerjék. Ez nem lesz nehéz, mert a szomszédok hajlandók á* erre, A nagyhatalmak is sorra hajlandóságot mutatnak e megoldásra, ami világosan látható a világsajtó cikkeiből. Hátra van még az, hogy a többi kérdés, amely Magyarország es szomszédai közötti viszony rendezése szempontjából ielentős f diplomác iai megállapodással megoldáshoz jusson. Meg kell tehát oldani a magyar kisebbségek kérdését. Ezen dolgozik most Románia, » * A cikk "régül elmondja, hogy az uj román kisabbségi statútum igen kedvező fogadtatásra talált. I Kö/Vi/Wa London, augusztus ll./Magyar Távirati Iroda/ L . , 1# A Times dunai levelezője jelenti Budapestről: Megbízható bukaresti értesülések szerint az uj román nemzetiségi törvények közzététele ismét életre keltette a Magyarország és a kisantant között folyó tárgyalásokat, amelyeket a kisantant nevében a-román külügyi hivatal, Magyarország részéről pedig a bukarsti magyar követ vezetett és amelyek a szalonikii egyezmény aláírása idején már v§gleg halódóknak látszottak. A megegyezés kilátásai most kedvezőbbek, mint bármikor voltak, A román nemzetiségi törvény közzététele jó benyomást keltett Budapesten, mert a szomszédállamokban élő magyar kisebbségek problémája volt a tárgyalások előrehaladásának fő-akadálya. A^kisantant államok mindeddig alig tettek engedményt ebben az ügyben a magyar felfogásnak, xia ez a lépés hat hónappal ezelőtt történt volna, semmisem akadályozhatta volna meg a szalonikii egyezményhez hasonló egyezmény megkötését, ami jelentékenyen javíthatta volna a légkört Magyarország ás a szomszédai között. Bukaresti hírek szerint ott még mindig remélik ezt. Az erőfeszítések 52f! f? 19 irányulnak, hogy megegyezés jöjjön létre az augusztus 20.-án kezdődő kisan+^t-értekszlet megnyitása előtt. /üwi.t irH„ /