Napi Hírek, 1938. július/2

1938-07-27 [0422]

W Ku/Ho Práeaj julius 27. ,A szudetanémet párt sajtéirodája közli Kundbak, a sza* détanémet pirt^klubíelnökének nyilatkozatát a nemzetiségi statútum tárgyá­ban. A Kundt többek között a következőket jelentette kii — Az a szöveg, amelyet a prágai lapok közzétettek, a máig ismeretlen előszó ós a szerkesztőségekben végrehajtott rövidítések ki­vételével valóban megegyezik a nemzetiségi statútum ama részének tartalmá­val, amelyet nekünk ainyujtottak.r ... ' . . Most már nem is csodálkozom azon, hogy váratlanul közzétették a kormánynak azt a javaslatát, amelyet nekünk június 3Q-án a legteljesebb titoktartás félté televei adtak át.Bzzel szemben minden kétséget kizáró módon meg kell állapi tanom, hogy ismét bebizonyosodott, hogy a szudetanémet párt a zavartalan fejlődés érdekében megőrizte a bizalmas jelleget. ~kz ilyen indiszkréció nem használ . a köztünk ós a kormány között folyó megbeszélések pozitív fejlődésének^közzétett szöveg nyilván a cseh koalíciós pártok előzékenységének logvégső határát jelen­ti. Lord RuncimariSfc tehát olyan praejudicium elé állították, amely al­kalmas arra, hogy rendkívül megnehezítse önként vállalt felelősség tel­jes feladatát. — A szudetanémet párt a legközelebbi napokban röpirat formájában teszi közzé e kérdésben elfoglalt jogi álláspontját. /MTI/ W Ku/Ho Prága, julius 27. Ux „ . A Slovenski Hlas,, amely közel, áll Hodzsa miniszterelnök LI "Syaoosak közölte a nemzetiségi statútum* * ;* egyes ré-~ szett. Szudetanémet körökben sajnálatuknak adnak kifejezést a közlési amely , mint hangsúlyozzák, határozottan megnehezíti lord Runciman tevékenységét. /MTI/ ^vrUaCtfr T Ku/ffu London, l juliuo 27. 1 ' A Mercury oceáhiepülőgép este nyolc ora husz perckor Southamptonba óikezett./MTl/ Y Ku/Ku Mexikó, julius 27.. w i lepfelső bíróság közigazgatási tanácsa egyhangúlag elvetette a kőolaj termelő vállalatoknak az államosítás ellen beadott f c lf o ly amod ását ./MTI/ Y Ku/Ku Bordeaux, julius 27./Havas/ A Petité Gironde cimü lap jelentése szerint hatvankilenc spanyol hajó horgonyoz a bordeauxi kikötőben. A francia hatóságuk a hajótulajdonosok kívánságára tiaenkót,hajót lefoaLaltak. Most ujabb tizenhárom hajóra mondtak ki a kifutási tilalmat./MTI/ Y Ku/Ku Tokió, julius 27./Havas/ , Jacquinot francia szerzetes. egy hottel ezelőtt Jokohamában sétááa indult és azóta nem adott magáról ele ti el t. A japán hatóságok minden intézkedést megtettek a rejtélyes körülmenyek között eltűnt francia szerzetes felkutatására. /MTI/

Next

/
Thumbnails
Contents