Napi Hírek, 1938. június/2
1938-06-30 [0420]
o Bl/Vv Tallinn, iunius 30. /Észt Távirati Iroda./ Petri Pál dr. titkos tanácsos, a magyar-észt egyesület magvar elnöke tallinni tartózkodása alatt fosadta az ?f Uus Eesti" cimü lap munkatársát s nyilatkozatot tett előtte észtországi benyomásairól, valamint a magyar-észt barátsági mozgalom magyarországi terveiről. Petri Pál dr, 'megjegyezte, hogy hálába magyar-észt kulturegyezmánynek most már élénk érintkezés fejlődött ki Magyarország és Észtország között. Á magyar iskolákban a tanulókat megismertetik Észtországgal, észt vendégek utaznak Magyarországra és viszont, továbbá az a terv, hogy Magyarországon a legközelebbi jövőben észt mükiallitást rendeznek. A hivatalos érintkezés létrehozása mellett különösen élénken fejlődik a társadalmi szervezetek tevékenysége. A múlt év vége felé alakitották meg Budapesten a magyar-észt egyesületet, amelynek már 200 tagia van. Az egyesület magyar-észt folyóiratot készül kiadni, amely évente többször megjelenik. Az első szám karácsonykor lát napvilágot. Ez a folyóirat főképen tudományos jellegű lesz. Az egyesület eddig két hangversenyt rendezett, egyikei ezek közül az észt köztársaság fennállásának évfordulóján szokásos ünnepségek alkalmából. A jövő évben az egyesület kirándulást szervez Észtországba.Jövőre magyar gyermekeket akarnak küldeni észt családokhoz. Ezen a nyáron már nyolc észt gyermek nyaral Magyarországon ió családoknál. Petri Pál dr, kijelentette végül,hogy észtországi látogatásai során mindenkor csodálattal töltötte el, milyen nagy erőtartalékokkal rendelkezik az észt nép. A századokon át húzódó nagynarcok alatt a nemzet nem vesztette el őserejét, hanem mindig uj erőket mozgósított hazájának felépítésére. A nehézségek a szabadságharc idején érték el tetőpontjukat - folytatta - de ugy látszik nekem, hogy ez a harc uj erőket es lelkesedést adott a felépítés munkájához. Észtország nagyvonalú fejlődése, különösen az utóbbi években, örömmel tölti el szivemet - jelentette ki Petri Pál nyilatkozata befejezéséül. /MTI/ *~* o Bi/Vv Tallinn, junius 30. /Észt Távirati Iroda./ A nemzeti ünnepségek idején a Hungária Magyar Technikusok Egyesületének küldöttsége Tallinnban időzött a Leola észt bajtársi szövetség vendégeként. A magyar küldöttséget Jaakson közoktatásügyi miniszter . .és Kogerman egyetemi tanár, a tallinni műegyetem rektora fogadta. A Leola bajtársi szövetség helyiségeiben ünnepélyt rendeztek a magyar technikusok tiszteletére. Beszédet mondott Liidümae, a Leola baitársi szövetség elnöke, magyar részről oedig Csűrös László okleveles gépészmérnök, Szepessy Zoltán szigorló mernöK s Zalotay Zoltán szigorló gépészmérnök, a magyar diákküldöttség vezetői válaszoltak. Zalotay Zoltán a Leolának ajándeKul átnyújtott egy kecskeborirel bevont és aranycimnrrel ellátott magyar borral töltött kulacsot. A Leola viszonzásul észt stilusu ezüst söröskorsot adott a Hungáriának. A magyar vendégek élénk érdeklődéssel vettek részt az észt dalosünnepélyen és na^y ]elKesedéssel nyilatkoztak róla. /MTI/ rr Bl/Vv B el g r á d . junius 30. /Avala/ II .Páter király ma délelőtt Bledbe érkezett, ahol a pályaudvaron Pál kormányzóherceg, Antics a királyi ház minisztere és több más előkelőság fogadta./MTI/