Napi Hírek, 1938. június/2

1938-06-16 [0420]

1 0 Zn/Zn P á i i s. június 16. /MTI/ , i . . A Quai d»Oisay és az angol Külügyi Hivatal közös erőfeszí­téseket fejt ki a londoni benemavatkozási terv sikere érdekében. A Le Jour értesülése szerint remény van arra, hogy e hét végén a londoni bizottságban a kulíoloi önkéntesek visszavonására vonatkozó tervet valamennyi hatalom - Szovietoroszország is - a magáévá fogja tenni. A lap londoni tudósitója szerint az angol külügyminisztérium köreiben valószínűnek tartják, hopy Moszkva a kissé módosított semlegességi tervet a maga egészében el íopia fogadni, jóllehet továbbra sem lesz hajlandó a terv integrális alkalmazásából folyó anyagi terhek viseléséhez hozzájárulni. . Az önkéntesek visszaszállítását egyébként még a legkedve­zőbb esetben is legfSlebb szeptember közepén vagy vegén kezdhetik meg, fel­teve hogy a terv gyakorlati alkalmazása elé időközben nem gördülnek uiabb varatlc-n akadályok. J A 0 Zn/Zn Miis, június 16. /MTI/ ' . Ybamégaray képviselő. a jobboldal egyik vezére Chamberyben tartott politikai gyűlésen érdekes.,.beszédet mondott, amelyben közölte, hogy Franco tábornok az ő közvetítésével bizonvos baráti javas­latokat juttatott el Daladier miniszterelnökhöz. , , . -Franco győzelmét és a francia-spanyol tárgyalások hala­déktalan megindítását óhajtom. Lzt az óhajomat nem csupán személyes érzel­meim diktálják. Alig két héttel ezelőtt Franco részéről Daladiernek olyan baráti javaslatokat hoztam, amelyeknek elutasítása valóságos bűn volna. Felkértem Bonnet külügyminisztert - s a képviselőházban ismét íel íogom őt kérni - .hogy ragadja meg a barátságnak azt a zálogát, amelyet Franco hajlandó felkínálni. ,, Ybarnégeray a továbbiakban közölte, hogy Franco tábor­nokkal fennálló baráti kapcsolata révén sikerült megmentenie 184 francia hadii.ogoly életét. ' . u . , Be La Bocque gróf, a szélsőjobboldali "francia szociális párt" vezére Tuombieresben elmondott beszédében szintén sürgette, hogy a kormány lépjen baráti viszonyba a nemzeti Spanyolországgal. - Türelmetlenül várjuk - mondotta -, Rogy a iianclábkor­mány megfelelő magatartással és célszerű diplomáciai lépésekkel saereezze meg Franciaország és a nemzeti Spanyolország szomszédi j óv iszonyát. Élén­ken óhajtjuk Franco győzelmét, mert a köztársaságiak győzelme európai sze­rencsétlenséget és kozveszélyt jelentene. ——-—- ­Y Bl/Zn A r r e a u, iunius 16. /Havas/ iA3j> A spanyol köztársaságiak 1 . hadosztálya csütörtökön egész nap folytatta visszavonulását a pireneusokon át a Lagela-hágón, A francia határ melle ti Fábiánt/több mint 4.000 milicista érte el. Innen teherautókon szállították őket Arreauba, ahol azután összeszámolták és hajóra tették a katonákat. Hajóval Barcelonába utaztak. Estig azután összesén 8.000 milicista létté át a hágót. 150 sebesültet Arreauban hagy­tak. A hátságokat délután 3 órakor értesítették, hogy Beltran ezredes vezérkarával." együtt átlépte a határt. Az éjszaka folyamán a köztársa­sági hadosztály visszavonulása teljesen végetíert. /MTI/ i reggelig

Next

/
Thumbnails
Contents