Napi Hírek, 1938. május/2

1938-05-24 [0418]

A Kö/Dn Paris , május 24. /Magyar Távirati Iroda/ Henlein és Hodzsa tárgyalásainak hirét Parisban nagy megnyugvással és megelégedéssel fogadták. A bizakodó hangulat egyre jobban megerősödik. A sajtó tisztában van ugyan azzal, hogy a oseh-német ellentét lényegében továbbra is fennáll és a Prágában most megindult tárgyalásokon súlyos nehézségeket kell leküzdeni, mindamellett a lapok fennen hangoztat­ják, hogy a francia-angol együttműködési elhárította a katasztrófát és lehe­tőséget nyitott a oókés megoldásra. A lapok nagy részének az a véleménye, hogy a diplomáciai eszközökkel elért nagy eredmény egyben ujabb bizonysá­got szolgáltatott a genfi módszerek csődjére. Parisban remélik, hogy a prágai tárgyalásokon Henlein és Hodzsa egyaránt békülékeny szellemről és engeeékenységről tesz majd ta­núságot, bár tisztában vannak azzal, hogy a végső eredmény Németország magatartásától függ. A csehországi községtanáosi választásokról irva a mér­sékelt sajtó megállapítja, hogy a cseh kormány nagy hibát követett el, ami­kor túlságosan kidomborította a szocialista és kommunista pártok előretö­rését. Ez s magatartás - irja a Matin - ellenszenvet ébreszt a tót kisebb­ség körében és könnyen meggyengítheti a Hodzsa-kormány helvzetét. Az' apoque nézete az, hogy Anglia minden lehetőt el fog követni a békés megoldás érdekében és Prágít igyekszik rábirni a lehető legmesszebbmenő engedménvek megadására. mmtmum A Kö/Dn Paris, május 24, A francia külügyminisztériumban tegnap igen élénk tevé­kenység volt. Bonnet külügyminiszter sorra fogadta Sir Erio Phipps párisi angol nagykövetet, Osusky cseh követet, Mistlert, a külügyi bizottság elnö­két, majd megbeszéléseket folytatott Daladier miniszterelnökkel. Bonnet továbbra is a békülékenység szellemében fáradozik. A Petit Párisién értesü­lése szerint Osusky otseh követ tegnap közölte Bonnet külügyminiszterrel, hogy a csuh kormány • ' : nagyra értékeli Franciaország és Anglia diplo­máciai tevékenységét, A Kö/Dn P á r i s , május 24. /Magyar Távirati Iroda/ A Jour londoni értesülése szerint szó van arról, hogy a hatalmak Csehország területére semleges megfigyelőket küldenek, akik a hely-színén döntőbirdi szerepet játszanak esetleges súrlódások és helyi ellentétek esetében. Ezek a semleges megfigyelők - irja a lap - esetleg javasolhatják, hogy Prága vonja vissza a mozgósitási intézkedéseket.

Next

/
Thumbnails
Contents