Napi Hírek, 1938. május/2
1938-05-16 [0418]
o Vv/Vv § A Magyar Távirati Iroda jelenti: Teleki Pál gróf az uj vallás- és közoktatásügyi miniszter hétfőn délelőtt vette át ünnepélyes keretek között hivatalának vezetését. A minisztérium tisztviselői kara tizenegy óra tájban gyűlt Issze az I. emeleti miniszteri fogadóban. Jelen voltak az ügy osztály-főnökök, több egyetemi tanár és a minisztérium főhatósága alá tartozó művészeti és kulturális intézmények vezetői. Pont tizenegy órakor jelent meg Teleki Pál gróf Szily Kálmán, Zsindely Ferenc és Stojpa József államtitkárod kiséretében. w*> j A minisztérium tisztviselői ^tol^a József államtitkár köszöntötte az uj minisztert.Amikor Nagyméltóságod - mondotta az államtitkár - a Kormányzó Ur legfelső bölcs elhatározása következtében elfoglalja magas tisztét nemzeti kultúránk legfőbb őrhelyén, a magyar vallás- es közoktatásügyi igazgatás valamennyi munkása mély tisztelettel és meleg érzéstől áthatott ragaszkodással üdvözli. Jólesik-látnunk és tudnunk azt, hogy a nemzet magasabb érdekei következtében szükségessé vált kormányzati őrségváltás során ismét olyan férfiúnak kezébe serül nemzeti kultúránk kormány rúdja, aki a magyar művelődés országszerte ismert kiváló szakértője és akire mint a magyar tudománynak világszerte elismert kitűnőségére is büszkeséggel tekinthetünk. Elete munkájának javát a magyar tudomány szolgálatára áldozta és ezzel a tevékenységével tiszteletet és becsülést vivott ki a magyar névnek külföldön is. Olyan időben nyert Nagymélt óságod annakidején meghivást súlyos nemzetközi jogviták elrendezésében való részvételre, amikor a magyar államnak alig volt nemzetközi politikai súlya. Tudományos és tanári tevékenysége mellett állandó tevékeny munkása volt a magyar közművelődés jóformán minden ágának. Ott láttuk annakidején a magyar társadalom nemzeti és keresztény iranyu szervezkedésének első megindítói és irányi tói között is. Ott láttuk mindenütt, ahol a magyar nemzeti kultúra szolgálatára volt szükség. Mindez f árosult higgadt bolcseséggel ós nyugodt biztonsággal, amelyet hosszú llamférfiui ' ta^asztalatartörvénynozói tevékenysegó/es az állam kormányzatában kormány elnöki minőségben szerzett. Személyes érzelmeink egyik vonatkozására szeretnék rámutatni azzal, hogy őszinte meleg barátság és a világnézet azonossága fűzte nagynevű elődjéhez, akinek állandó bizalmas munkatársa és tanácsadója volt. Mindebből azt a következtetést vonjuk, hogy Nagyméltóságod a nemzeti kuktura problémáinak megoldásába rögtön in medias res térhet és tovább fűzheti irányitásával az el sem ejtett fonalakat. ryíJ 7-»<£ Befejezésül felajánlotta a miniszternek az egész tisztviselői kar őszinte, becsületes-és buzgó támogatását és megígérte, hogy törekvéseit a tisztviselői kar erejétől telhetően, támogatni fogja. Teleki Pál gróf közvetlen szavakkal köszöntt meg az üdvözlést. - Bár nem vagyok itt idegen - kezdette szavait - mégsem érzem azt, hogy mint resszort-miniszter jöttem ide. Idestova 17-18 esztendeje, hogy miniszter voltam. Most kiásták a veteránokat, deennok oka van, mégpedig az, hogy meg kell fogni a dolgokat keményen és szigorúan. tt em annyira resszort-miniszter jon ide, mint egy öreg szegedi Ear«ci« ./Lelkes éljenzés./ Elsősorban azt a feladatot.kell elvégeznünk, amely ma nem resszort-feladat, általános feladata ma mindenkinek megszűntefei a hisztériát és az ostobaságot a magyar emberek fejében. A hisztériát eltüntetni a kollégáim dolga , az ostobasággal leszámolni, ez a mi dolgunk. Ma az divik, hogy a gyeresek Ünnetou-játékát politikailag átformáljál, csak a ELnnetou-kat hívják másképen. /Folyt.köv./ ORSZÁGOS LEVÉLTÁR