Napi Hírek, 1938. május/2
1938-05-21 [0418]
/-/ Cs/Ln K , Prága, május 21. /Cseh Távirati Irpda/ IN Benes elnök tábori beszédében még a következőket fejtegette.* - A nemzeti problémákat igazságosan kell megoldani, de az egész áilamérdekeit nem szabad feláldozni. Az előkészítés alatt álló törvények tökéletesíteni fogják a nemzetiségi rendszert, megerősítik mindé 11 P°lgár és valamennyi nemzetis^ tényleges egyenjogúságát és biztositjak szamukra azt a jogos Politikai, gazdasági és kulturális helyet, ameSj őket erejüknél és arányuknál fogva megilleti. Sbben az állasban ugy érezhetik magukat, mint egyenlők az egyenlők között. A kormány tárgyalni akar ezekről a dolgokról valamennyi érdekelt párt és nemzetiség képviselőível. Az elnök arra kér mindenkit, nevezetesen a cseh és a német pár tokát, hogy a megegyezésnek ebben a szellemiben legyenek segítségére a kormánynakT\z állam további belső fejlődése nem fogja megingatni a demokratikus kormányzati rendszert, azt nem érintheti és semmiképpen sem ingathatja meg a mai szövetséges pártoknak a kormányban valő tartós együttműködését. ^ Benes kijelentette, hogy a hatóságok a legutóbbi események során nyugodtan és fegyelmezetten viselkedtek, amit azonban nem lehet ugy értelmezni, mint gyengeséget. Itt az ideje, hogy visszatérjen a' normális élet és hogy a lakosságnak visszaadlak nyugalmát. A demokratikus polgároknak feltéter nélkül ugy kell csslekeaniökj fiogy ne gélihass ék az összehasonlítást a tekintélyi államok polgáraival. /MTl/ A Bl/Vv Paris, május 21. /Magyar Távirati Iroda./ A::külügyminiszterium köreiben kijelentették, hogy a Londonban tartózkodó Reynaud igazságügyminiszternek a kormánytól ninos hivatalos küldetése és utazása nem áll összefüggésben a francia külpolitikával. A jobboldali sajtó ezzel szemben utal arra, hogy Rejaaaud az egyéni cselszövények embere, aki gyakran saját kezdeményezésére cselekszik. Reynaud - irja a Jouraa.V des Débats - a kormány kebelében egyéni politikát folytat, amely hir szerint nem fedi teljesen Daladier politikáját. Emellett ismeretes, hogy Reynaud szovjetbarát államférfi. Tudni szeretnők, hogy mi rejlik Reynaud londoni tárgyalásai mögött. Ha diplomáciai tárgyalásokra van szükség, akkor azokat Daladierre, Bonnetre vagy a franoia nagykövetre kell bizni. A mostani nehéz órákban oélszerü volna, ha Daladier Őszintén közölné, hogy miben áll a francia külpolitika. Ideje *olna ugyanis egyszersmindenkorra véget vetni a szovjet csolszövénynok. o- Ha/Wa A Magyar Távirati Iroda jelenti: Imrédy Bála miniszterelnök szombaton délben látogatást tett Angelo Rótta pápai nunciusnáLa Budapesten akkreditált diplomáciai kar doyenjénél. o- Bl/Go § Az Eucharisztikus Kongresszus sajtóirodája közli , hogy május 22.-től június 2.-ig a sajtóiroda a Pátria-klubban berendezett sajtóközpontban működik./VII.Erzsébetkörút 43.Telefon 140-100/ (P r o d o m o .Tóth László főszerkesztő, a kongresszus sajtóirodájának vezetője, kéri a ' közlemény szíves átvételét;)