Napi Hírek, 1938. május/2
1938-05-21 [0418]
-o- Té/Dn Szófia, május 31, ^íagyar Távirati Iroda/ Négyévi szünetelés után Bulgáriában most ismét megindult az alkotmányos élet, A márciusi választáson megalakult parlament vasárnap ül össze. Az ülésszakot a király trónbeszéddel nyitja meg a hagyományos ünnepi formák között, Az uj képviselőház 160 tagja közül 100 támogatja a Kosszeivanov-kormányt, A kormány tehát biztos többséggel rendelkezik politikájának végrehajtására, amely külpolitikai téren az ország tekintélyének megerősítését és a szomszédállamokkal való baráti kapcsolatok ápolását tűzte ki céljául, belpolitikai téren pedig a nyugalom, a nemzeti egység, a gazdasági talpraállás és a pénzügyi javulás megvalósítására törekszik, 0 W/Dn Szeged, május 21, A szegedi Ferenc Józőef-tudományegyeten közgazdasági és statisztikai intézete meghivására Ladislas Pietzykowski dr. lengyel pénzügyminiszteri titkár pénteken "Lengyelország szerepe és jelentősége a világgazdaságban" óimmal magyarnyelvű előadást tartott a központi egyetemen. Az előadáson megjelentek a város társadalmának számottevő, képviselői, akik az érdekes előadást igen nagy figyelemmel hallgatták végig. Az előadó vázolta azokat a tényezőket, amelyek a feltámadt Lengyelországnak a világgazdaságbe való kapcsolódását előidézték, /MTl/ o- Me/Dn § A Vármegyék és Városok Országos Mentőegyesülete a meglevő 53 mentőállomás mellett 6 ideiglenes mentőállomást állit fel május 21.-étői május 31,-éig Szentendrén, Pilisvörösváron, Mátyásföldön, Lajosmizsén, Martonvásáron és Kiskunfélegyházán. Ezen kivül Esztergom, Székesfehérvár és Magyaróvár mentőállomásait egy-egy mentőautával megerősiti. Ezeken a helyeken mentőautó áll ós éjjal-nappal állandó orvosi szolgálat van. /MTl/ o- To/Dn § A Képzőművészeti Társulat az Eucharisztikus Kongreszszus és a Szent István-év alkalmából nagyszabású ünnepi kiállitást rendézGtt a Hősök-terén lévő Müosarnokában, amelyet hétfőn" délelőtt mutatnak be a sajtó képviselőinek. A nemzeti és egyházi témakörből meritett tárgyú kiállitás teljesen rendezetten várja a megnyitás ünnepségét, amely kedden déli 12 órakor fog végbemenni a kormányzőnénak, mint az Euoharisztikus Kongresszus fővédnöknőjének jelenlétében, A kormányzónét az egyházi, állami és társadalmi élet, valamint a művészvilág képviselőinek élén dr. Glattfelder Gyula csanádi megyespüspöfe, a Képzőművészeti Társulat elnöke, fogadba. A kiállítás június végéig marad nyitva. /MTl/ 0 Dn § Egyes gyógynövények /drogok/ világpiaci árának megváltozása szükségessé tette, hogy azok legkisebb beváltási árát újból megállapítsák. Ezért a M. kir. Gyógynövénykisérleti Állomás az érdekeltség meghallgatása után az alább felsorolt gyógynövényeknek az április 8.-án kibocsátott "Utasitás"-ban feltüntetett árait a mai naptól kezdve a következeképen módosítottat pemetefű /Herba marrubii/ nyersen 2 fillér, szárazon 16 fillér, szagosmüge /Herba asperulae/ nyersen 4 fillér, szárazon 30 fillér, tüdőfülevél /Fólia•pulmonariae/ nyersen 5 fillér, szárazon 36 fillér, nadragulyalevél /Fólia belladonnae/ nyersen 7 fillér, szárazon 50 fillér^ ORSZÁGOS LEVÉLTÁR