Napi Hírek, 1938. május/1

1938-05-08 [0417]

o- Gu/L A Magyar Távirati Iroda jelenti: A volt tudományegyetemi és műegyetemi csendőrzászló­aljak tagjai szombaton este vacsorát rendeztek., amelyen részt vett a volt zászlóaljaknak mintegy ötszáz tagja, közöttük Bornemisza Géza, a kereskedelem- és közlekedésügyi minisztérium vezetésével megbízott iparügyi miniszter, dr. Mikecz Ödön igazságügymibiszter . *• vitéz Bán­sághv uyörgy, vitéz Martsekényi Imre es Szentpály László országgyűlé­si kepviselo%?etres József dr., az OTI alelnöke, Vér Tibor műegyetemi magántanár s még sok más előkelőség. A vacsorán Petres József dr . OTI alelnök az első po­hárköszöntőt a kormányzóra mondotta, majd Vér Tibor műegyetemi magán­tanár mondotta el ünnepi beszédét, a beszédben utalt azokra az érdemek­re, amelyeket a csendőr zászlóaljak az 1919-et követő időkben tanúsí­tott magatartásukkal a nemzeti felépítés szolgálatában megszereztek, s hangsúlyozta, hogy annak a szellemnek^ amely az áldozatkész hazafias szolga lat"" szelleme volt, ebben a nemzedékben tovább kell élnie. Vitéz Bánsághy György dr. országgyűlési képviselő han­goztatta az 1919-ben szerepet játszott nemzedék összefogásának szüksé­gességet, majd Mikecz Ödön dr. igazságíJgyminiszter emelkedett szólás* ra. - 1918-ban - mondotta a miniszter - amikor az egyetemi ifjúság nemzeti szervezkedése megindult, ez a sz ervezkedé s. álla sfoglalás volt a forradalmi szellem bomlasztó törekvéseivelszemben. Kétségtelen hogy haladást ás változást kívántunk mi is, de tudtuk azt, hogy ezt a célunkat forradalmi eszközökkel megvalósítanunk sohasem lehet. A forra­dalommal szemben való állásfoglalás volt tehát a mi szerepünk jelentősé­ge és azt hisszük ma is, hogy ez az utaz, amelyet ennek a nemzedéknek minden körülmények között követnkke 11. ludjuk azt is, hogy az 1918-as felfogásban értelmezett demokrácia helytelen utakra vezette a nemze­tet s nekünk a magyar célokat szolgáló demokráciára van szükségünk, ha az ország fennmaradását akarjuk szolgálni mérnökök, orvosok, jogá­szok, tanárok, a nemzetépítő munka vezérkari tisztjei s tudnunk kell, hogy ennek az ügyek viteléhez most hozzájutó nemzedéknek egyetlen fel­adata van; a termelő magyar munka megszervezése. Mi abból a gondolatvi­lágból, amellyel 191&-ban ás 1919-ben közéleti pályánkra elindultunk, nem felejtettünk el semmit t ami értékes és azt hisszük, hogy ez a szám­ban megfogyatkozott, de erő/ben megnövekedett társaság, amelyet a volt csendőrzászlóal,jak tagjai képviselnek, hasznos szolgálatot fog még ten­ni a nemzet újjáépítésének munkájában. Mikecz Ödön dr. igazságügyminisz%rnek nagy tetszéssel és lelkes tapssal fogadott beszéde után -áorneraisza Géza iparügyi miniszter szólalt fel. . . /Folyt.köv./

Next

/
Thumbnails
Contents