Napi Hírek, 1938. május/1
1938-05-08 [0417]
o- Ha/Y Székesfehérvár, május 8. A katolikus középiskolai tanárok országos egyesülete vasárnap diszközgyülés keretében áldozott Székesfehérvárott Szent István király emlékének. Délelőtt az ország minden részéből érkezett tanárok szentmisét haligattak, majd (a Cisztercita gimnázium udvaránj megkoszoruzták Szent István emlékmüvéjt,'"ahol Frona Uyuia igazgató mondott beszé det. A díszközgyűlést a Ciszterciták dísztermében nyitotta meg Kisparti János tankerületi főigazgató, elnök, majd Balassa Brúnó dr. tankerületi főigazgató a Cisztercita-rena nevében köszöntötte a vendegeket. Llőadás' tartottak Kemenes Illés dr. budapesti tankerületi főigazgató és Csóka Lajos igazgató. Délután megkoszorúzták Prohászka Ottokár sírját, ahol Zimányi Gyula piarista igazgató mondott emlékbeszédet./MTI/ Y Ha/Y S a n g h á { , máius 8. /Reuter/ Kinai forrásból származó értesülések szerint a kinai, kommunista és szabadcsapatok mintegy husz kilométerre megközelítették Pekinget. A MarcqfjRDlo-hídnál, ahol a múltév júliusában a japán-kinai viszály ícezdetén a2 első lövések eldördültek, jelenleg heves harcok folynak. Hir szerint más csapatok a ^eking-tiencini vasútvonal mentén déli elől nyomulnak előre Peking felé. A japán elismerik, hogy a helyzet "átmenetileg" sulyosabl lett számukra.. A z előretörő kinai es szabadcsapatok számát mintegy 30.000-re becsülik. /MTl/ —»- •— Y Ha/Y Tokió , május 8. /Domei/ Az Asahi Smbun cimü lap jelentése szerint Sanghajban a iapán hatóságok letartóztattak 18 kinai kommunistát és több kémet. A letartóztatott kémek között több szovjetorosz állatpolgár is van./MTI/ -ü,-.Ba Ha/Y Róma % május 8, /Magyar Távirati Iroda/ Hitler "romái pro gramm ja a vasárnap este 8 órakor a Poro Mussoliniban rendezett ünnepséggel ért véget. Az ünnepséget a kibővitett olimpiai stadionban 70.00U ember nézte végig. Az ünnepség, amelyet Hitler a Duce társaságában nézett végig^a fasiszta ifjúság felvonulásával kezdődött, majd pedig ötezer avan gárdista fáklyás gyakorlatokat mutatott be. Az orvietoi fasiszta akadémia növendékeinek, valamint az olasz testnevelési akadémia növendékeinek szebbnél szebb bemutató gyakorlatai után került sor a Lohengrin második felvonásának előacasára."Az előadás, amelyen Olasactrszág legkiválóbb énekesei szerepel tek .nagyszabású keretek között játszódott le. Antwerpen tornyát eredeti nagyságában építették meg 40 méter magasságú négy hatalmas mellék toronnyal. Az énekkart és zenékart Olaszország legkiválóbb énekeseiből és zenészeiből állítottak össze. •A mai éjszakát Hitler vezér es ka ncellár még a kvirináli palotában tölti, majd hétfőn reggel 9 óra után utazik el kíséretével ' együtt Firenzébe, ahol egy egész napot tölt.