Napi Hírek, 1938. május/1

1938-05-06 [0417]

o- KG/F/v/a S B e g e d, május 6. önként jelentkező tisztek, tisztielöltek és altisztek 1919 május 7.-én elfoglalták a szegedi laktanyákat megszállva tartó vörös helyőrségektől a katonai épületeket. Az ezt megörökitő emlékmüvet szom­baton avatják fel ünnepélyes keretek között. Az avatóbeszédet Antal István dr. államtitkár mondja, aki szombaton délután résztvesz-a Magyar Jövő sajtóértekezletének ülésén is, ahol szintén beszédet mond./MTI/ o- KG/F/Wa Szeged, május 6, A törvényszék het évi fegyházra itélte Lakatos József 28 éves kiskundorozsmai feöldmivest, aki a múltév tavaszán feleségével együtt elment vályogot vetni, majd visszaszökött lakásukba, ahol fele­segének anyját, Sárközi Veront késsel háromszor hasba szúrta. A sebesült halottnak tetette magát, de veje távozása után kivánszorgott a szobából és a falra felirta gyilkosa nevét. Felebbezés következtében a királyi itélő tábla szerdán foglalkozott ezzel az üggyel, melynek elsőfokú Ítéletét helybenhagyta./MTI/ o- KG/F/Wa Pécs, május 6. Peszt Jakab pécsváradi földmivest szándékos emberölés bűntet­tének kísérletéért a törvényszék pénteken 2 és félévi fegyházra itélte, mert húsvétkor nézeteltérésbe keveredett Horvát József 18 éves inaros­segéddel, akit összeszurkált. A törvényszék étele te nem jogerős. /MTI/ 0 Wa § A volt os. és kir. nagyváradi 37-es és a testvér 139-es gyalogezred bajtársai május 22.-án, vasárnap ezredemléknapot tartanak Budapesten. Délelőtt 1/4 12 órakor istentisztelet a várbeli helyőrségi templomban, ahol a szentmisa után megkoszorúzzák a hősi halált halt baj­társak emléktábláját. Este .8 órakor bajtársi vacsora a Zöldfa-vendéglő­ben /I. Krisztina-tér.9././MTI/ W Zw/Zw/Wa Berlin, május 6. N Prágából jelentik a Német Távirati Irodának: A cseh rendőrség ismét súlyosan sértő módon járt el a szu­détanéme tekkel szemben Asch városban. A lakosság lelkesen ünnepelte születésnapja alkalmából Henlein Konrádot, a szudetanémet párt vezérét, aki fogadta 21.000 szude­tanémet fegyelmezett tisztelgő felvonulását. Amikor a szudetanémet párt vezető személyiségei Henlein lakásáról a tornacsarnokba mentek, ahol szintén hatalmas, legnagyobbrészt nőkből és gyermekekből álló tömeg gyűlt össze, a cseh rendőrség gummibotokkal ás kivont karddal támadt a védte­len tömegre. Csak a szudétanémetek fegyelmezett magatartásának köszön­hető, hogy nem történt súlyosabb összetűzés. Az összegyűltek ugyanis egy képviselő felszólítására azonnal szétoszlottak. Kundt, a szudetanémet párt képviselője tiltakozó iratot intézett az ügyben Czerny belügyminisz­terhez. AviTl/

Next

/
Thumbnails
Contents