Napi Hírek, 1938. április/1

1938-04-09 [0415]

Gu/Wa $ A Magyar Távirati Iroda jelenti: Bárányi Kálmán miniszterelnök szombaton délután fél 6 órakor kihallgatáson jelent meg Horthy Miklós kormányzónál, akinek szokás­szerüleg az időszerű kormányzati ügyekről tett jelentést. Gu/Wa Holyreigazitás. Mai 36. kiadásunkban a párisi helyzetkép utolsóelőtti bekez< ésének második sorában az államvasutak volt vezérigazgatójának neve helyesen D a u t r y, nem pedig Daitry. 0 Wa' § Az 2^yetemi Énekkar kiállítását szombaton délután 5 órakor nyitotta meg Fülei Szántó Sndro dr. miniszteri tanácsom a val­lás* és közoktatásügyi miniszter képviselője. A megnyitáson résztvettek Pataky Arnold"dr. tudományegyetemi protektor és Putnoky Ferenc műegyete­mi tanár,"valamint Eyssen Tibor miniszteri tanácsos és számos egyetemi tanár és a kultuszminisztérium számos előkelősége. A miniszter képvi­selőjének beléptekor az i&yetemi Énekkar a Himnuszt énekelte el, majd Arany Sándor elnök köszöntőtto Fülei Szántó Endre miniszteri tanácsosTT és a megjelent vendégeket. Fülei Szántó Bndre válaszában rámutatott, hogy amagyar ifjúságnak igen nehéz .feladatai vannak <, A kötelességteljesitésben mindig'elől jártak az egyetemi iünekkar tagjai és ezért örömmel vette a megbizatást, hogy a miniszter nevében a kiállítást megnyissa. Örömmel teszi ezt, - fejezte be bej^e^dét Fülei Szántó Endre ? mert méltányolja a magyar ifjúság kutlurm unka ját, s mert az J^gyetemi énekkar mindi'g ma­gyar ügyet szolgált. * Az egybegyűlt előkelő vendégsereg érdeklődéssel szem­lélte a kiállitás értékeit. A kiállitás anyagának középpontjában Mussolini minisz­terelnök fényképe áll, sajátkezű dedikálással. Bgyanosak érdekes a 2 ; pápai kitüntetés, II. osztályú érdemkereszt a kutyabőr oklevéllel s Szem­léltető módon sikerült az Énekkar külföldi utait ábrázolni a fali tér­képpel, mely egész'falat vett igénybe. Rendkívül érdekes Szönyl Jenő karikatúra-sorozata, valamint a sok amerikai relikvia, emlék és kitünte­tés. Művészi Várady László 24 csoportra felosztott fényképsorozata; a képek 70 centiméter magasak. Külön tanulmányt érdemel Lénárd ISrnő grafikon­ja, amely kimutatta, hogy az i^yetemi iünekkar Amerikában 27 nap alatt 22 hangversenyt adott 19 amerikai városban és 4,500 km.-t utazott be, a hall­f atoközönség pedig 38.000 főből állott. Meg kell emliteni a Scrantoni szén­ánya ajándékát; a hatalmas csiszolt széntömböt? §z 1852-ből származó Kossuth könyvet, melyeket az amerikai magyarság adott az énekkarnak. Régi levelek, kitüntetések, finnországi ós ósiörszági emlékjelvények, koszoruszaia^ok és hangversenyplakátok egószitik ki a kiállitás gazdag anyagát. A kiállított időrendi műsorokból éleseh kiviláglik az Énekkar kaiturmissziója; ai "Liedertafel* 1 kiküszöbölődött, S helyébe lépett a színtiszta magyar művészet. Ebben van az l^gyetemi Lnekkar kulturjelentősége. A kiállitás érdekesen illusztrálja a magyar if­júság munkáját. A kiállitás nyitva van:. Vasár és ünnepnap délelőtt 10-1-ig s kedd ós péntek délután 3-7-ig./MrT/

Next

/
Thumbnails
Contents