Napi Hírek, 1938. március/2
1938-03-19 [0414]
A Bl/FI Paris, március 19. /Magyar Távirati Iroda/. A Journal des Debaisszerint Christian de Charmasse -t a budapesti francia követség első titkárává nevezték ki. A Bl/FI Paris, máreius 19. /Magyar Távirati Iroda/. A francia közvélemény megkönnyebbüléssel vette tudomásul, hogy Litvánia hajlandó teljesitaii a lengyel követeléseket. A lapok reméli^ hogy miután Litvánia beadta a derekát, lengyel részről semmin* fegyveres lépéshez sem fognak folyamodni és az eddig foganatositott katonai intézkedéseket visszavonjak. Parisban élesen kifogásoljak ugyan azt a módszert, amelyet a lengyel kormány ebben az ügyben alKalmazott, de alapjában véve örvendenek annak, hogy az ügy nem kerül a Népszövetség elé ós hogy a genfi intézmény megmenekült egy ujabb, igen veszedelmes erőpróbától, . tx , w _ Az Intransigeant megállapítja, hogy egyelőre legalább ismét elhárult az a veszély, amely Európának ezt az igen érzékeny részét fenyegette, A Liberté örömét fejezi ki azon,-hogy miután Litvánia elfogadta a lengyel feltételeket, a szovjet csdszövényei meghiúsultak. Moszkva ugyanis igyekezett eümérgesiteni az ellentóteket és ÉrJiciaországot közbtlpósre sarkalta, ezzel szemben viszont nem gondolt arra, hogy a maga erejét szükség esetén latba vesse Litvánia érdekében. A Bl/FI Paris március 19. /Magyar Távirati A roda/. A ^árasban élénk megelégedést keltett az a nyilatkozat, amelyet Fr.uco tábornok tegnap főhadiszállásán a Havas iroda tudósi tója előtt mostani és jövő politikájának irányelveiről tett. Ezek alapján - irja a Temps - nincs ok arra, hogy az eddigi semlegességi politika módosuljon. Ez annál nagyobb fontosságú körülmény, mert hír szerint az angol-olasz tárgyalásokon is kedvezőbb fordulat állói t be ós igy remény van arra, hogv a Földközi tengeri status quot sikerül ténylegesen fentartani. k semlegességi politika feladása csak akkor válnék indokolttá, ha olyan uj tények következnének be, amelyek a két nyugati nagyhatalomra uj kötelezettségeket rónának önmagukkal szemben. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR A Bl/FI Paris, március 19. /Magyar Távirati Iroda/. Lloyd George ma délben hosszas megbeszélést folytatott Blum miniszterelnökkel. A Ce Soir értesülése szerint Lloyd George párisi tárgyalásai során hangoztatta, hogy Franciaországnak és Angliának uj közös politikában kell megállapodnia. Lloyd George a sajtó előtt csupán ennyit mondott: - Meg kell gátolnunk a háborút. , a . , A mérsékelt sajtó élénk gyanakvással kiséri az agg angol államferfiunak a népfront vezetőivel folytatott megbeszéléseit. A Eibetíe szerint Lloyd George, aki valamennyi háború utáni diplomáciai tárg/aláson Frnciaorszag ellen dolgozott, most Chamberlain ellen '. ' intrikál * ari sban.