Napi Hírek, 1938. március/2
1938-03-19 [0414]
o- VF/F/VV Székesfehérvár , március 19. Lázár Dániel mányi gazda kocsin a "Vérteshegység erdei utján tartott hazafelé, amikor az erdőből három vándorköszörűs állt eléje, akik késekkel támadták meg.. Lázár Dániel vasruddal védekezett, ae már több szúrt sebtől vérzett, amikor az uton egy másik kocsi közeledett, erre a támadók az erdőségbe menekültek. A csendőrök az utonáll k egyikét Strausz Kálmán stájerországi vándorköszörűs személyében elfogták, aki beismerte tettet és megnevezte társait is. elmondotta, hogy a gazdánál a fogadóban,, ahol megszállt. 400 pengőt láttak, ézt a pénzt akarták minden körülményék között megszerezni.Letartóztatták, társai kézrekeritésére a szükséges intézkedéseket megtették./MTI/ Cp V/Vv/w Bécs, március 18. a A Telegraf jelenti Sp<Híeldből. h»gy tiz német pénzügyőr jelentkezett a maribori jugoszláv rendorigazgat óságon és meggyőződését fejezte ki, hogy a legjobb egyetértésben működhetnek majd együtt a határon levő jugoszláv hatóságokkal. A jugoszláv határmenti forgalom a rendes keretek között bonyolódik le. Német oldalon már mindenütt eltávolították az ''Ausztria" felírást és a ; ííémet Birodalom 1 ' feliratot tették helyébe. /ITT 1/ Cp V/Vv/Vv Bécs , március 19. N Hatósági közlemény értelmében kulturális ünnepségek és előadások nem esnek a politikai gyűlések tárgyában kiadott tila lom alá. A már bejelentett hangversenyek és kulturális előad'esték rendezését engedélyezik azzal a feltétellel, hogy ezeket a közelgő népszavazásra val. tekintettel a lehető legszűkebb keretre korlát ózzák. /MTI/ 6 W Zw/Zw/Vv M e x i k , , március 19. Szombaton reggel be jelentett és időközben már közzétett rendelet alapján minden"ingó es ingatlan tulajdonát kisajátították az angol és az amerikai olajtársaságoknak, amelyek nem voltak hajlandót a döntőbíróság Ítéletét elfogadni. A társaságokat törvényes határozatok alapján tíz éven belül kártalanítják. A kisajátítás első hatása az volt. hogy a mexikói bank egyelőre beszüntette a devizák vételét és eladását. A vált jforgalom azonban továbbra is fennáll./MTI/ ORSZÁGOS LEVÉLTÁR Y Té/Y/Vv Barcelona, március 19. ^ Kszckció Virradat 'ta köztársasági vadászrepülőgépek keringenek Barcelona felett. A várasba ismét visszatért a nyugalom. Az utcák felöltik rendes kéjüket és az üzletek sorra kinyitnak. Serényen dolgoznak a légibombázás után visszamaradt romhalmazok eltávolításán. A törmelék alól folyton ujabb és ujabb holttesteket szabadítanak ki. Az elmúlt éjszaka három nemzeti repülőgép a tenger felől jövet igyekezett megközelíteni a várost, de a köztársasági repülők elűztek a támadóiiat./MTI/