Napi Hírek, 1938. március/2
1938-03-19 [0414]
I Ha/í/Szj K a u n a 3, március 19. , - A litván képviselőház-délután 1/2 * érakor Hit össze,, hogv moghallgassa a kormány nyilatkozatát, Kaunas utcáin egész délelőtt hatalmas tömeg hullámzott. A képviselőház kapui előtt ezer és ezer ember várta néma_csendben a miniszterek érkezését, , . " : . , . A képviselőház elnöke 1 érakor adta meg a szót Stanisauskis Ideiglenes miniszterelnöknek, aki mindenekelőtt felolvasta a lenevel ultimátum szövegét, majd így folytatta: - Szelce|t árköveteléseket a litvánellenes izgatások és tüntetések nyugtalan légkörében nyújtották át nekünk. Ezeknek a tüntetéseknek az az incidens volt az ürügye, amelynek során március 11.-én megöltek egy lengyel katonát, aki átlépte a határt és tüzelt egy litván vámőrre. Ismételten megállapítom -és ezt a vizsgálat is bebizonyította, hogy a mi vámőrünk az érvenybenlevő litván és nemzetközi jog szerint járt el. " ., A miniszterelnök emlékeztetett ezután a litván kormánynak az incidens békés elintézésére irányuló kísérleteire, maid a következőket mondotta: 9 • * , , *~ ^intettel arra a'sulyos vészé]vre, amely Litvániát lényegétté, valamint a két ország közötti nemzetközi kapcsolatok példanélknii rendezetlenségére, a litván kormány haladéktalanul a nagyhatalmak.kormányaihoz íordult, hogy felhivia figyelmüket a békét fenyegető veszélvre és kérje, hogv politikai befolyásukkal siessenek segítségünkre. S kérésünk következfié?Xf545{ ismételt és sürgető diplomáciai lépések'történtek. A litván kormány halajat fejezi ki azoknak a baráti kormányoknak, amelyek történelmünk e súlyos órájában Litvánia segítségére akartak lenni a béke és az igazság ügyit szolgálva.-Sajnos ezek az erőfeszítések nem akadálvozták meg az ultimátum elktUdését, Az ultimátumot átnyújtották Litvániának. • , , ± . >. ± - Ilyen körülmények között a litván kormány elhatározta, hogy aláveti magát a lengyel követeléseknek. A fegyveres er~ túlsúlyban van lengyel részről. Mindamellett az erőszak nem jog.^ lUván kormánynak meg kellett hozma ezt a döntőset, jóllehet tudja, hogy az egész<nép az utolsó csepp vérig kész lett volna megvédeni arszága függetlenségét. E nyilatkozat után az egvik képviselő a követicűző inditványt terjesztette elő: .„ • , , - A képviselőház elismeri hogy a kormány kénytelen volt elfogadni a lengyel ultimátumot. •. 'A képviselőház elnöke feltette a kérdést, hogv ki ellenzi ezt az indítványt, Miután a felhívásra senki sem válaszolt az indítványt elfogadták. /MTI/ • J ORSZÁGOS LEVÉLTÁR Y VY/Szj Pári s, március 19. /Havas/ Kszckció Hir szerint az angol és francia kormány előtériesztéseket tett a salaaancai kormánynál a polgári lakosság légi bombázása miatt. /MTl/