Napi Hírek, 1938. március/1
1938-03-01 [0413]
Ta/Mn Komis előadásának-1. folytatása. A magyar törvényhozás és jogfejlődés történetének rövid ismertetése után azzal a kérdéssel foglalkozott az előadó, hogy a magyar nemzet mit hozott magával őshazájából ós hogyan assziminálta a nyugati kultúrát. A magyarság, amikor uj hazájában letelepedett nem volt vad ázsiai horda, hanem nomád nép, amely állattenyésztéssel és mezőgazdasággal foglalkozott. A magyar kultúra Ázsiából hozta ősi alaprétegét, amelyre a honfogalás után szláv, német és olasz kulturális rétegek rakodtak le. Ez idő ota - folytatta Kornis Gyula - nem volt az európai kultúrában egyetlen szellemi áramlat sem, amelynek hullámai rövid időn belül ne érték volna el Magyarorszigot. A középkor nyugatról:"kölcsönzött irodalma mellett azonban a magyar népköltészet is fontos szerepet játszott. Ének és zene a népköltészet ikertestvérei. A magyar zene legrégebbi tanujelei azok a régi népdalok, amelyeket főleg a XX. század gyűjtései juttattak napvilágra. E régi magyar népzene stilusának ismertetőjelei a magyar folkloristák, elsősorban Bartók Béla vizsgálatai szerint a következők; az őshazából hozott öthangu skála, a tempó rubato, a recitáló előadásmód és a szabad, nem architektonikus szerkezet . Ezután az előadó a honfoglaláskori régészeti leletekkel foglalkozott, amelyek az ősmagyar kultúra figyelemre méltó művészi elemeiről tanúskodnak, majd hangsúlyozta, hogy a Szent István uralkodása alatt megindult templomépítés mestermüvei a korbeli külföldi templomok mögött sem maradnak el. A középkor magyar szobraszata és festészete is hatalmas előrehaladást tett* Szent György szobra, a XIV. század két nagy magyar szobra. szának, Kolozsvári Mártonnak és Györgynek müve a mai napig Prága egyik i ' (COS LEVÉLTÁR ° K szekció -.