Napi Hírek, 1938. február/2

1938-02-23 [0412]

H/Vi /Közjogi bizottság ülése. 111. folytatás/ Mezey Lajos , majd G£yörki Imre rövid felszólalása után Sckhardt Tibor hangsúlyozta, hogy az adóhátralékosokról szóló uj nont megszövegezése tekintetében még mindig bizonyos aggályai vannak, Tel­jes mértekben osztja azt az erkölcsi elvet, nogy ki kell zárni a vá­laszthatóságból azt. aki állampolgári kötelezettségeinek nem tesz eleget —.. ' _ .* Az adóhátralékoknál azonban nem minden esetben szerepelnek erkölcstelen motívumok, hanem a legutóbbi tiz év közgazdasági viszonyai. Személyes tapasztalatból tudja, hogy igen sok helyen gazdaköri elnö­kök és a legmodernebbül gazdálkodó gazdák kerültek bajba, nyilvánvalóan önhibájukon kivül, mert magas árak mellett invesztáltak, ö is kérte, hogy fontolja meg a bizotts'ág ezt az intézkedést és az előadó megnyug­tatóbb szöveget terjesszen elő. Széli József belügyminiszter szólalt fel ezután. Hozzájárul Rassay Károly módositó inditvanyához, amely a "választás kitűzésének időpontjában' kitétel feltételét kéri a szövegbe. Egyébként a pénzügy­miniszterrel történt igen hosszas tárgyalások után történt a szakasz megszövegezése, épen a védett gazdákra való tekintettel. A pénzügy­miniszter véleménye szerint a szöveg a legjobb akarattal nyújtott leg­kedvezőbb alternatíva, amely a legjobb védelmet adja és máalcéoen körűl­i rni igen ba'os. A belügyminiszter felszólalása után a bizottság a szakaszt az előadó és Rassay Károly módosításával _ fogadta él. Feste­tioö Sándor gróf indítványát elvetették, annál is inkább, mert azt a már letárgyalt XXV, szakasznál kellett volna előterjeszteni. Meisler Károly v i hangsúlyozta, hogy a két aktussal történő választás á választők molesztálását jelenti s kétség­telen, hogy elsősorban a polgári elem nem kapacitálható arra, hogy rö­vid időn belül kétszer egymásután jelenjék meg a szavazásnál. A vá­lasztásnak két aktusban való lebonyolitaéa igen költséges is, mert hiszen sokszor a távollakó szavazókat/^ - kell a szavazó-helyiség­hez szállítani. Ha a kormány fenntartaná a két aktussal való szava­z'st, tiltsa el a jelölteket és a pártokat attól, hogy a szavazókat fuvarozzák. u .. Tftf^KMAnJl Rassay Károly hangsúlyozta, hogy ha kétmenetes választás lenne, ugy annak egy napon kell törtennie J technikai és politikai okok­ból és minden szempontból. Az intézkedés az hogy a választásokat ugy kell kiirni, hogy a belügyminiszteri rendelet közzétételétől a leg­korábban kitűzött választás napjáig husz napi határidő legyen. 3nnek a határidőnek harminc napra való meghosszabbítását kérte. ückhardt Tibor hangsúlyozta, hogy a miniszterelnök a vele folytatott megbeszélések során kifejezetten elfogadta azt a kérést, hogy csak együtemű legyen a választás, Szeretné tisztázni, tud-e a miniszterelnök az előadó módosításáról, amely ellentétes, Zsitvay Tibor szerint a kétféle választást csak egy alkalom­mal szabad lefolytatni. Széli József belügyminiszter tekintettel arra, hogy a. mi­niszterelnökre történt utalás,' kérte, hogy a bizottság tartsa függőben döntését mindaddig, amié a miniszterelnökkel nem beszélt. Rassay Karoly indítvány't nem tudja elfogadni, mert már a husz nap is kompromisszum eredménye volt ./Folyt .köv J árazta* i.

Next

/
Thumbnails
Contents