Napi Hírek, 1938. február/1
1938-02-01 [0411]
A Gu/Ln Paris t február 1. /Magyar Távirati Iroda/ A képviselőház m délután a kormány kérésére la vette a napirendről és csütörtökre halasztotta az uj sajtó tförvényjavaslat vitáját. Campinchi igazság ügyminiszter közölte a házzal, hogy Dalbos külügyminiszter néhány napi haladékot kért a javaslattal kapcsolatos bizonyos üpydarabok áttanulmányozása céljából. A javaslat szerint ugyanis a külügyminiszterre hárul az a feladat, hogy az ország tekintélyére és érdekeire káros közleményeket tartalmazó francia sajtótermékek külföldi terjesztését adott esetben betiltsa. A képviselőház a délután folyamán a képviselői illetményeknek a drágasággal arányos emelésével..foglalkozótt. Az erről szóló javaslatot a ház iliiték9s bizottsága már elfogadta. A kommunisták viszont nyilván a tömegek rosszalásától tartva - ellenzik a képviselői ill ;tmények emelését. A vita során Gresa kommunista képviselő nyiltan utalt ar-a. h'qg y a képviselői fizetések emelése a népfront elleni támadásra szolg it atte t alkalmat. A kommunisták a képviselői illetmények emelése előtt az állami alkalmazottak mozgóbérrandsz erének életbal ép tatásét, továbbá a munkanélküli segélyek emelését és az agg munkások nyugdijáról szóló tfrvénv megszavazását kövatalik. A kommunisták a jav slat vitájának elhalasztását kérték, da Q ház 396 szavazattal 174 allanéban elvetette •• javaslatot* . A Gu/Ln P á.ri s , február 1. /Magyar Távirati Iroda/ A Paris Spir értesülése szerint 3den a francia kormánnyal egyetértésben ujabb felhivast akar intézni a szembenálló két spanyol félhaz. 3den kérni fogja, hogy mindkét geanyol kormány vessen véget a polgári lakosság mészárlásának. \ mmm • m A Gu/Ln Pár i s , február 1. A Havas-iroda zaragozai jelentése szerint a tarueli harctéren ma csupán a tüzérség fejtett ki t avekenvségat. A nemz ti hadak e?észségügvi csapatai alhantolták a vonalaik előtt heverő ellenséges holttestk ;t a Csupán a singrai szakaszon mintagy 400 vörös katona holttestet tamették elr A Madridtól délnvugatra fekvő carabancheli .ronts^akaszon a köztársasági csapatok a nemzeti na rak állásai alőtt falrobbantottak több aknát. A namzeti ha^ak nem engedtek időt arra, hogy a köztársaságiak a robbantások után támadásba menjjaek át, hanem 9 'ezdeményezést magukhoz ragidva maguk intéztek eredményes rohamot a köztársasági vonalok allen./lJTI/ A Gu/Ln Paris, február 1. /Havas/ A francia kormány nagy figyelmet szentel Van Zeeland gazdasági jelentésének s elhatározta, hogy értekezletet hiv majd össze az^okmány áttanulmányozása céljából. 3z az értekezlet, amelven a külügy-, pénzügy-, ka rasfc ed elemügy- és földmivelésügyi minisztérium' főti sztviseloi v esznek részt, csütörtökön ül össze a kereskedelemügyi minisztériumtan. /MTI/