Napi Hírek, 1938. február/1
1938-02-01 [0411]
UJ. , —0 Vv/Vv § A Magyar Távirati Iroda jelenti: A kereskedelem.- és közlekedésügyi miniszter rendeletet adott ki a hazái beszerzési kötelezettségnek a telephelyről fuvarozó gépjárómü bérkocsi vállalatokra való kiterjesztése ügyében» A rendelet hazai beszerzésnek az 1930 :XVI. törvény cikk 40. §-ában megállapított kötelezettségét a telephelyen a közönség rendelkezésére tartott gépjárómüvei űzött bérkocsiiparban fuvarozásra használt gépjárómüvek gummiabroncsaira, valamint a kocsiszekrény javításánál, illetőleg utánpótlásánál felhasználásra kerülő alkatrészekre is kiterjeszti. Ennek biztosítására a már kiadott, valamint a jövőben kiadandó minden egyes ipar jogosítványba fel kell venni, hogy az iparos a jogosulatlan külföldi beszerzés értékének 50 %-át ki tevő'összeget birságképen az államkincstár javára megfizetni köteles. Az az iparos, aki iparjogositványát ennek a rendeletnek hatálybalépése előtt kapta, köteles azt a megállapított kikötés reávezetése ce Íjából a most kiadott rendelet hatálybalépesétől számított hat hónapon belül az illetékes iparhatóságnak bemutatni. Az az iparos, aki ennek a kötelezettségnek eleget nem tesz, kihágást követ el és az 1928:X. törvénycikk értelmében pénzbüntetéssel büntetendő. E kihágás miatt az el Tárás a közigazgatási hatóság mint rendőri büntetőbíróság hatáskörébe tartozik. Harmadfokon a belügyminisztériumban szervezett Kihágási Tanács bíráskodik. Az 1929 :XXX, törvény cikk 59 §-a /i/ bekezdésének harmadik pont iában meghatározott rendelkezés alkalmazása szempontjából a m.kir. kereskedelem- és közlekedésügyi minisztert kell szakminiszternek tekinteni. A rendelet kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba. f Ha/Y/Vv Majnaaienti Frankfurt, február 1. fim/ N A Frankfurter Zeitung Neurath b-.ro birodalmi külügyminiszter holnapi 65. születésnapja alkalmából közli azt a beszélgetést, amelyet Kircher, a lap főszerkesztője folytatott a birodalmi külügyminiszterrel. Neurath báró a többi között a következőket mondotta: - Az elmúlt őt év külpolitikai fejlődése leglényegesebb jelének azt a tényt tekintem, hogy Európa politikai szerkezetének alapvető megváltozását, amelyet Németország ismételt megerősödése idézett elő, békés uton és békés eszközökkel sikerült elemi. A német külpolitika céljai olyanok, hogy azokat szilárd meggyőződésem szerint a jövőben is meg lehet valósítani háborús bonyodalom nélkül és hogy a megértő európai politikát kölcsönös jóakarat mellett el kell érni a népek közös hasznára. Az elmúlt évek úgynevezett válságai elkerülhetetlenek voltak. Ezek a válságok hozzájárultak ahhoz, hogy sikerült legyűrni a régebbi beteges-állapotokat és hogy egészségesebb életviszonyok fele közeledünk. Németországnak megszabadulva a versaillesi bilincsektől, legfőképen arra van szüksége, hogy az egyenjogúság alapján bekapcsolódjék a világ gazdasági vérkeringés ebe*/Ml/ 1 Ha/Y/Vv Lisszabon, február 1. A Deutschland éáncéloshajó és a 33, és 36. számú tengeraáatt^iáró lisszaboni látogatása alkalmával a német követségen fogadás volt, ame^lyen megjelent Bettencourt tengerészeti miniszter, Mataoliveira tengernagy, a portugál tengeri haderő főnöke, Marschall ellentengernagy,fenneker kapitány, a Deutschland parancsnoka, Schaumburg-Lippe herceg,továbbá ágen sok magasrangu tengerésztiszt és minisztériumi főtiszt viselő./MTI /