Napi Hírek, 1937. december/2

1937-12-20 [0408]

0 Ba/Wa Milánóból jelentik: Hatalmas hagyaték maradt a minap a milánói központi Közkór­házra* A kórház iőtevője Luigi Bizzozero papírkereskedő volt, aki nemrégi­ben halt meg 62 eve3 korában. A papirkereskedő igen szerény életet élt es senki sem sejtette, hogy a osaládtalan öregúr milyen hatalmas vagyon ura. Amikor meghalt és felbontották végrendeletet kiderült, hogy 10 millió li­rás vagyona volt, amelyet teljes egészében a központi kórházra hagyott./MTI/ rr Tó/Tó/Wa Belgrádból Jelentik: Péter Király most végzi a gimnázium ötödik osztályát, A ju­f oszláviai középiskolák ötödik osztályának összesen ötven növendékét meg­ivta Belgrádba, Az ötven ötödikes diák néhány napig Belgrádban Péter ki­rály vendege le»z. Mária anyakirályné száz elemi iskolás tanulót hivott meg'Belgrádba az ország különböző részeiből. Ezeket majd ő látja vendégül. /MTI7 oLWa Londonból jelentik: Lloyd George Dél-Franciaországba utazott hosszabb pihenőre, elutazása előtt adott hosszabb nyilatkozatban kijelentette, hogy az általá­nos gazdasági visszaesés már előreveti árnyékát. Az ipari termelés ősök­ké nését és a tőzsdei pangást annak tulajdonítja, hogy az amerikai nagytő­ke tervszerűen beszüntette legszükségesebb rendeléseit is és a vállalatok osontig lefaragták é'sszes kiadásaikat, mert meg akarják buktatni a Roose­velt kormányzatot. Slet-halál harc folyik Amerikában a tőke és a kormány között és már a londoni City és tőzsde is meg van győződve, hogy az ál­talános üzleti ellanyhulást néma bizonytalan nemzetközi helyzet, hanem az amerikai "Big Business" tartózkodása idézi elő. Az angol kormánynak me­rész és nagyméretű közmunkákkal kell a fenyegető válságot megelőzni. Még itt az idő, hogy a tőkebőséget és pénzolcsósagot vasutak villamosítására, útépítésre, viszszabályozásra. talajjavításra ás a mezpgazdaség fejlesz­tésere használja a kormány, Lloyd George végül büszkén hivatkozott saját mezőgazdasági üzemének felvirágozására. Tizenhárom évvel ezelőtt, midőn gazdálkodni kezdett, osak négy munkást alkalmazott kis birtokán, ma negy­venkét alkalmazottja van, gyümölcsösínek jövedelme 1936 óta megkétszere­ződött, mézterraésével az összes kiállításokon első dijakat nyert, kísér­leti telepén uj burgonya fejtát honosított meg stb./MTl/ ORSZÁGOS LEVÉLTÁR oLWa Londonból jelantik: Kszckció Lima-ba nagynolasz katonai küldöttség érkezett a perui légi haderő újjászervezésére, A küldöttség feje Bardella ezredes, ki az afri­kai hadjárat alatt a légi haderő vezérkari főnöke volt. A misszió tagjai műszaki, repülőgép építési, rádió és fényképező, közlekedési és harcásza­ti szakértők, 3Szt megelőzőleg olasz rendőri bizottság érkezett Limába a S erui rendőrség átszervezésének és kiképzésének irányítására. Az olasz aproni vállalat nagy repülőgép gyárat építtet Peruban, mely az ország Összes katonai és polgári repülőgépeit fogja készíteni, A perui légi hade­rőnek eddig amerikai, francia és angol repülőgépei voltak,/MTI/

Next

/
Thumbnails
Contents