Napi Hírek, 1937. december/1
1937-12-10 [0407]
Y Té/Té/Vi P á r 1 s, december 10./Havas/ Verdier bibornok, párisi érsek, ma előadást tartott "Az egyház és a mostani szellemi szabadság" cimmel. Bevezetőben visszautasította azokat a tanodat, amelyek tagadja* az emberi személyiség lényeges jogait. Azt lehet mondani - folytatta a bihornok - hogy a három nagy társadalmi berendezés - a rabszolgaság, a jobbágyság és a bérmunka utan, amelyet a világ idáig ismert és á fokozatosan megvalósított javulások mellett is az emberiség kénytelen állandóan azon f áradozni, hogy megszabadítsa önmagát azoktól a láncoktól, amelyek egyrészét saját ma^a rakja fel másokra. Az egyház elitéli az üldözéseket - bárhonnan is jöjjenek és mindig fennen hirdeti az evangéliumot és azt a tételt, hogy valamennyi ember egyenlő. Az egyén és az állam viszonyát vizsgálva Verdier kifejtette, hogy minden politikai szervezetben meg kell menteni mindenekelőtt az "emberi méltóságot és szabadságot. Az emberi jogok fel nem ismerése vagy semmibevétele áz egyedüli oka'a társadalmi bajoknak és a kormányok erkölcsi romlásának. Az emben személyiség magasabbrendüségének eszményétso hason szabad feláldozni ui világnézeteknek. Nem szabad feledni, hogy az egyének.az intézmények, es az államok mindig a szabadságot kell hogy szolgálják. A katolikus hagyomány összeférhetetlen azokkal á tanokkal, amelyeit megfeledkeznek az egyén jogairól és isteni tik az államot, az osztályt vagy a 0 Vi/Vi § A Magyar Távirati Iroda jelenti: A kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter engedélyt adott az Országos Magyar Iparművészeti Társulatnak arra, hogy Budapesten az Iparművészeti Muzeumoan /IX. tkllői-ut 33-37/ a december 14.-e és 1938 január 6-a közötti időben "Az Országos Magyar Iparművészeti Társulat 1937 evi karácsonyi ipara veszeti és háziipari vására" elnevezéssel helyi kii jellegű iparművészeti, müipari és háziipari vásárt rendez-r zen. Y Tó/Y/Vi Varsó december 10./Havas/ ítydz-Smigly tábornagy és Noel francia nagykövet jelenlétében ünnepélyesen felavatták a Napóleon varsói be-vonulásának megörökítésére készült emléktáblát./MTI/ 0 Vi/Vi § A Magyar Sajtótudományi Társaság december 13.-án, hétfőn este 1/2 7 órakor a Parlamenti Múzeum tanácstermében /Országiba, északi főkapu/ ünnepi közgyűlést tart amelyen Hlatky Endre elnöki megnyitója után Bálás P. Slemer egyetemi tanár, alelnök mondja el fa székfoglaló előadását "Széchenyi és Kossuth hírlapi vitája a sa jtótudomány világításában' cirv.ol. Vendégeket szívesen látnak./KÍTl/