Napi Hírek, 1937. december/1
1937-12-10 [0407]
W Ku/Ku/Vi S a 1 a m a n c a, december 10. A nemzetiek hadi jelentése szerint a harctéren nem történt nevezetesebb esemény. A nemzeti repülők csütörtökön sikeresen bombázták a Minorca-szigetén fekvő mahoni köztársasági repülőtámpontot és Barcelona kikötőjét./MTI/ Y Ku/KuA r i Hai fa. december 10. Egy arab terrorista, bombamerényletet akart elkövetni, de szándéka meghiúsult és a terrorista futásnak eredt. Menekülés közben több revolverlövést adott le és súlyosan megsebesített egy tizenhárom éves zsidó-fiat. Ugyanakkor Haifa egy másik negyedében bomba robbant fel, de szerencsére nem'okozott nagyobb károKat, Nazarét közelében a katonaság lerombolt egy házat, ahová több gyanús ember menekült./MTl/ W Ku/Vi •London, december 10. Cecil Lord, az angol népszövetségi liga elnöke, a német gyarmati követelésekről mondott beszédében töbei között ki jelentette^ hogy véleménye szerint a leghelyesebb lenne, ha akár Németország, akár más államok követeléseit mindkét oldalon becsületes tárgyalással tisztáznák. Nem teheti azonban magáévá azt az elméletet, amely szen nt a gyarmati követelés Angolország vagy más államok ellen irányuló jogi igény. Az ,e .ész kérdést a béke biztosításának szempont iából kellene megvitatni. Mi] W Ku/Vi London, december 10. Eden külügyminiszter, mint a Times jelenti, a külügyi albizottság előtt többi között kijelentette, hogy Anglia katonai ereje rohamosan növekedik. Európában - mondotta Eden - nincs közvetlen háborús veszély. A kilátások ma sokkal kedvezőbbek mint bármikor voltak az elmúlt hónapok folyamán. A spanyolországi be nem avatkozás politikája indokoltnak bizonyult. Az angol-portugál viszony jobb mint valaha volt. Minden ok megvan bizonyos fokú optimizmusra és a pánikhangulat egyáltalán nem indokolt./MTi/ W Ku/Vi Berlin, december 10./Német Távirati iroda/ N A birodalmi kormány most kiajott törvényrendeletében ujjárendezi a német vöröskeresztet. A rendelet értelmében az eddigi vöröskereszt egyletet és társegyesületeit Német Vöröskereszt" szövetség keretében egyesitik. A szövetség az 1929 évi július 27.-én kötött genfi egyezmény 10. cikke alapján fejti ki működését. A német vöröskeresztet elismerik önkéntes segitőegyesületként, amely a véderő hivatalos egészségügyi szolgálatában közreműködik. A vöröskereszt elnökét a vezér és kancellár nevezi ki és menti fel állását ól. /MTl/