Napi Hírek, 1937. november/2

1937-11-30 [0406]

*h Tó/Y 0 e n f , november 30 /Magyar Távirati Iroda/ A Népszövetség pénzügyi bizottsága kedden foglalkozott Magjtac/wszág gazdasági és pénzügyi hely zetáv el, A délelőtt folyamán meghallgatta Royall Tylert, a pénzügyi bizottság huiapoati képviselőjét, valamint Bruce-t a Magyar Nemzeti fí ank tanácsadóját. A délutáni ülésen került sor dr. Pabinyi Tihamér pénzügy­miniszter expozéjára, aki a p'nzügyi bizottság ülésén Velics Lászlő berni követ, a Népszövetség melletti állandó képviseletünk vezetője, Bartók László követségi tanácsos, Csizik Béla pénzügyminiszteri umi tanácsos és ipuH Richárd, a Magyar Nemzeti Bank igazgatóhelyettese kíséretében je­lent meg. Dr. Fabinyi Tihamér expozéia legelején kegyelettel emléke­zett meg i i Ter Meulen-ról, & pénzügyi bizottság nemrég elhunyt nagy­érdemű tagi -íröl. D lt Előadása el só részét az 1937 június végével lezárt 1936/37 költségvetési é v tényleges eredményei ismertetésének szentelte; részlete­sen taglalta az állami Közigazgatásnak, maid az egyes állami üzemeknek bevételeit és kiadásait, kiemelve, hogy a világválság kitörése óta el­telt .•••> deficites é ve k után ez volt az első pénzügyi é v , amelynek végén deficit helyett kiegyensúlyozott helyzet mutatkozott. ' , á m , A pénzügyminiszter ezután a'jövő évi költségvetésre vonat­kozóan folyamatba tett előkészítő munkálatokkal foglalkozott H kiter­jeszkedett a közalkalmazotti illetményeknek a iövő é v i ianuár else^vel hatályba lépó emelésire, a kormány által tervbevett mezőgazdasági ak­kori munká&biztosi tásra és más kiemelkedő problémákra. " . ,*S en részletesen ~s behatóan tárgyalta ezután a külföldi adósságok rendezésit, ismertetve nemcsak az ala"p°l v^ket, hanem a nár létrejött megállaDodásokat, valamint az ez irányban még folyamatban lévő tárgyalásokat. %pozéjának következő fejezetében rátért külkereskedelmünk eredményére, a devizagazdálkodásra, a Magyar Nemzeti ^ank és a pénz­intézetek helyzetére. V'gül pedig Összefoglaló képet adott az ország gazdasági viszonyairól. A csaknem egy óráig tartó előadást hosszabb eszmecsere kö­vette, amelynek során a pénzügyminiszter részletes választ adott mind­azokra a kérdésekre, t • ' dwelyeket a bizottság elnöke é s egyes tag.iai hozzá intéztek.

Next

/
Thumbnails
Contents