Napi Hírek, 1937. november/2

1937-11-30 [0406]

M Tq*/Y Berlin, november 30. /Magyar Távirati Iroda/ Német p oli ti kai körökben nagy megl égedéssel veszkk tu­domásul, hogy Japán elismerte Franco tobáníok kormányét. Hangoztatnák német körökben, hogy ezzel már tizre emelkedett azoknak az országoknak száma, amelyek az ui spanyol nemzeti korrapnyt elismertek 4 s ezt azt mutatja, hogy az eg*sz világ egyre nagyobb megértéssel figyeli a spa­nyolországi eseményeket és renrlhetó, nogy a közeliövében "az elisme­rések száma még növekedni fog. Ugyancsak hangsúlyozzák Berlinben azt is, hogy Japán ezzel a lé ősével ísm^t bebizonyította, hogy a német­olas-Zj»japán kommunis tael lenes egyezm'nyt gyakorlatilag is Keresztül akarja vinni. M TéA Berlin, november 30. /Magyar Távirati Iroda/ A német sajtó ^arányi Kálmán miniszterelnök és Kánya Kálmán külügyminiszter elutazása utén is feltűnő helyen foglalkozik a magyar államférfiak látogatásával kapcsolatos eseményekkel. Nagy ci­mek alatt közlik a lapok a miniszterelnöknek és a küi gyminisztérnek a német államférfiakhoz intézett bucsu táv iratait, valamint L_ *'" beszámolnak a miniszterelnöknek a kormányzónál tortént kihall ­gátasáról. Ugyancsak közlik a lapok azt a hirt, hogy a miniszterta­nácson -a magyar Államférfiak beszámolnak berlini látogatásuk eredményé­ről . 0 V/Szj/Szj Bécs, november 30. N Schuschnigg kancellár könyve néhány nappal ezelőtt jelent meg az osztrák könyvpiacon és mára teljesen elfogyott. I második kiadás" nyomását már megkezdték, mert az érdeklődés a könyv iránt mind Ausztriá­ban, mind külföldön továbbra is változatlanul élénk. Mint a Neuigkeitsweltblatt jelenti már készül a könyv an­gol forditása is. /MTI/ — •" C V/Szj/Szj Bécs, november 30. Mint Fels*ő-Örről jelentik ismeretlen tettesek három lö­véssel meggyilkolták lYichselberger János 28 éves gazdát"és holttestét a & zeli erdőbe hurcolták, ahöl*~egyHköpennyel letakarva otthagyták, Négy sze­mélyt, akikről'azt hiszik, hogy kapcsolatban állanak a tett elkövetésével, letartóztattak, A Telegraph cimü lap azt irja, hogy a csendőrség nyomozása során az a gyanú merült fel, hogy politikai természetű gyilkosságról van" szó; Weichselberger nemrégiben kilépett abból a törvényellenes szervezet­ből amelynek addig tagjavolt és volt elvtársai azóta állandóan fenye­gették. A lap szerint rablógyilkosság ténye kizártnak látszik. /MTI/ • • /-/ V/Szj/Szj Prága, november 30. /Magyar Távirati Iroda/ Derer igazságügyminiszter Pozsonyban előadást tartott a ' mindjobban erősödő tót nnkormányzati mozgalomról, A miniszter a tót önkor­mányzat hiveinek nagyrészét a reviziós propaganda ügynökeinek minősitette. Az önkormányzati eszme - mondotta Ferer - az ezeréves hungarizmns osöke­vénye.

Next

/
Thumbnails
Contents