Napi Hírek, 1937. november/2

1937-11-26 [0406]

Om lo/X § A Magyar- távirati Iroca jelenti: h Tisza nevü Mma-tenger járó motoros hajó ma reggel 9 órakor futott ki Budapestről Káposztásmegyer felé, hogy megtegye próbaútját, amelyen Horthy Miklós- kormányzó is részt vett, A meghívott előkelőségek sorában Degjelent Bornemisza'Géza kereskedelemi és közlekedésügyi miniszter és Wulff űlaf, a Dunagőzhajőzási Társaság elnöke. Jelenvoltak továbbá a minisz­térium kiküldöttei, a Luna-Tengerhajózásiés a Magyar lolyam- és Tengerha­józási fit. vezetősége s a Ganz és Társa hajó- és~£Ípgyár részvénytársaság igazgatói és mérnöke'i, A,hajó, amely hetven méter hosszú, tiz méter széles és nvólcszáz lóerős nvers^lajmotorral van felszerelve, a próbaúton menet­sebesség tekintetében is ig«n szép eredményt ért el, A haló már meg van rakva- rakománya Törökországba, Görög­országba, Palesztinádba és ivgyiptomba szánt cukorból, génreszekbői, vasszer* kezetekből és egyéb inari termékekből áll. A rakomány • ötvennégy vagcn áru; a hajó ezt a mennyiséget az Aldunán száztizenöt vagonra egésziti ki. A Tisza most indul el első útjára és a téli ido alatt a •földközi tengeren marad, ahol az egyes kikötők közt bonyolit le forgalmat, M To/L Bérli n, november 26. /Magyar i'ávirati Iroda./ Darányi ^álmán miniszterelnök és felesége Áánya Kálmán külügyminiszterrel és a kiséret tagjaival ma délben 12 órakor részt vett a berlini Deutsches Opernhausban a birodalmi kulturkamara ás a Kraft duroh Freudé szervezet közös ünnepi ülésén. Az ülésen a kulturkamara elnöke, ^öhbels birodalmi miniszter és a ^ német munkásfront vezetője, Ley dr., tartott előadást* amelyet a német filharmonikus zenekar zeneszámai kereteztek be. Az operaházban tartott ünnepi ülés után a minis.terelnöki pár és Kánya külügyminiszter kíséretükkel Attolico berlini olasz nagy­követ villásreggelijén vettek részt. mm m* mm mm •wiw Y Ke/Ke/L B r ü s s z e 1,november 26. A Soir az Anjou-ház titkársága által kiadott következő nyi­latkozatot közli: Guise herceget és Paris grófját a legmélyebb elismerés hatja át a nekik nyújtott belga vendégszeretetért, amelyet változatlan magatartással viszonoznak: tartózkodnak belga területen bármely poli­tikai tevékenységtől, sőt a még oly hamis hírek cáfolatától is, nehogy vitába kelljen bo •sátkczniok./MTI./ Y Té/Té/L London, november 26. MacDonald holttestét a westminsteri főtemplomban ravataloz­ták fel. A gyászszertartás ma délben folyik le./MTI./ Y Té/Té/L S a n g h a j, november 26. /Havas./ ^ Mint kínai forrásból jelentik, a kinaiak a Jangce folyón Nankingtcl tizenöt km.-re a torkolat irányában ujabb zsilipzárat épi­tettek./MTI./ ORSZÁGOS LF.VRÍTXD

Next

/
Thumbnails
Contents