Napi Hírek, 1937. november/2
1937-11-24 [0406]
Kíj^/h 3 z err e d , november 24. Nikelszky Jenő dr. makói polgármester és Diós-Szilágyi József dr. makói ügyvéd párbaj viadal vétségével vádoltan állt a törvényszék előtt. Mindkettő társadalmi kényszerrel védekezett. A párbajban az ügyvéd súlyosabban megsérült, ellenben a polgármester csak könnyebb horzsolásokat szenvedett. A bíróság mindkettőt jogerősen két-két napi államfogházra Ítélte. Jmi/ o- tí/kM' Hódmezővásrhely , november 24. A járásbíróság ma folytatta annak a bűnügynek tárteyalását, amely ffolln'ír Sándor fakereskedő ellen Nyéky József volt nemzetgyűlési képviselő özvegye feljelentésére indult meg becsületsértés vétsége és súlyos testi sértés büntette miatt, mert tfollner Sándor az utcán összetűzött és -rculütöttö özvegy Nyéky Józsefnét. Az orvosszakértők meghallgatása és a perbeszédek után Mikosevich Viktor járásbiró kihirdette a járásbíróság Ítéletét, melyben Wollner Sándort bűnösnek tubája ki súlyos testi sértés bűntettében, de azt az enyhitő szakasz alkalmazásival vétséggé minősíti, öt egyhónapi fogházra itéli és'az itelet végrehajtásit három évi próbaidőre felfüggeszti. A bíróság özv.Nyéky Józsefnó terhére is megállapította a becsületsértést, de Ítélet kimondás-'t mellőzte. /MTI/ V *• ó> I 0/ Vv Mo sskva, november 24,/Havas/ Szovjet orosz hivatalos helyen megcáfolják azt a hirt, hogy Litvinov külügyi népbiztos távozik a külügyi népbiztosság éléről. Hangsúlyozzák, hogy Litvinov továbbra is Sztálin bizalmát élvezi és egészségi állapota is kielégítő./tol/ e»l **/yV Londonból jelentik: A Lordok Háza most megjelent hivatalos tudósítása közli a Ház legutóbbi külügyi vitájában elhangzott beszédek szószerinti szövegét. Mint a tudósításból kitűnik, Lord Sámuel a vita során többek között a következőket mondta: - Csak akkor remélhetjük a népszövetség taglétszámának betöltését, ha a népszövetség megérti, hogy époly kötelessége a sérelmek békés eszközökkel való orvoslásáról gondoskodni , mint megakadályozni azt, hogy a sérelmet szenvedett nemzetek háborút indítsanak. Nem elég azt mondani, hogy védjük meg az alapokmányt. A 19.szakasz, mely a nemzetközi szerződések módosítását biztosítja, époly kiegészítő része a szerződésnek, mint bármely más szakasz. Mindazáltal eddig még egyetlen jelet sem észlelne ttunk, mely arra mutatna, hogy a népszövetség érvényt akar szerezni a 19.szakasznak, Eden külügyminiszter ezt mondta a népszövetség tavalyi közgyűlésén a békés módosítás okról: ''Ha a nemzetek hajiandok teljes mértékben együttműködni a béke fenntartása körül, ennek a békének olyan alapot kell nyűg oá ni, mely kívánatosnak vagy legalább elfogadhatónak mutatkozik- A népek csa' olyan "jelenlegi állapotot'* hajlandók f -unt ártani , mely /.Italai. 03 helyeslést nyert és csak akkor hajlandók a meglevő állapot erőszakos megváltoztatását meakadályozni, ha meg vannak győződve, ho«y vannak eszközök a bék&s megváltoztatásra''. Ezek bölcs szavak, igy folytatta Lord Sámuel és mégsem történt semmi. A-nyilatkozat puszta nyilatkozat maradt, nem követték tettek Lord Cecil állandóan sürgeti a háború elleni jogszabályok ti sztélét ben tárta sát, de csak zárjelek közt vagy futólag jegyzi meg: "természetesen mindnyájan orvosolni akarjuk a bebizonyítottak indokolt sérelmeket". Ha I^rd Cecil és Lord Davies ezt politikájuk előterébe helyeznék és követelnék, hogv a népszövetség hatályos és tevékeny módon foglalkozzék a dolgok e vonatkozásaival, sokkal nagyobb szolgálatot t&nnón^^^^j^^g/ITI/ K szekció