Napi Hírek, 1937. november/2
1937-11-20 [0406]
0 Ch K/K Genfből jelentik: A vasúti személy- és podgyászfuvaro2ás valamint az árufuvarozás tárgyában iijmában 1933 november 23-án kelt nemzetközi egyezmények életbeléptetése céljából Összehívott nemzetközi értekezleten, amely november 17-én ült össze Bernben, húsz európai állam kiküldöttei vettek részt. Magyar-országot Velics László ar. berni követ de le gá tusi minőságben és Kun ElemTr dr. a kereskedelem- és közlekedésügyi minisztériumba szolgálattételre berendelt államvasuti tanác sos mint szakértő képviselte. Az értekezleten felvett jegyzőkönyv értelmében az emiitett egyezmények életbeléptetése napjául 1936 október elsejét állapították meg. /MTI/ 0 f/Z § A Pilhammóniai Társaság III; bérleti hangversenyén, november 29-én többek között Bruckner egyik legszebb müvét a vll, szimfóniát tűzte műsorára, Dohnányi Ernő dr. vezényletével. A hangversenynek külön jelentőséget ad az, hogy e napon lesz a magyarországi BruoknerrTársaság alakuló közgyűlése. £ társaság előkészítő munkálatait a Magyar-Osztrák Társas^ végezte, amelynek felkérésére Dohnányi Ernődr, vállalta az elnökséget. Erre az alkalomra Ausztriából az Internationaler Bruokner-Bund vezetői ás toásdsztrák zenei kanaoitások kivárnak résztvenni mind a megalakulásnál, mind az Oneraházban tartandó filharmóniai hangversenyen. B hangversenyen kerül még bemutatásra Siklós Albert "Scherzo" cimü uj műve. /MTI/ 0 K/K § Furtwaengler Wilhelm dr. közölte a Fi Ihar mén iai Társaság vezetőségével, hogy december 12-én érkezik Budapestre ás megkezdi a IV. bérleti hangverseny próbáit. 3' hangverseny kivételesen szerdán, 15-én lesz. Levelében közli a filharmonikusokkal végleges műsorát; amely szerint vezényelni fogja Brahms:Haydn variáoióit. Strauss Halál és megdicsőülését, Wagner. Mesterdalnokok nyitányát ós Beethoven V, szimfóniáját. Külön érdekessége í'urtwaengler jövetelének aa, hogy először vezényli a filharmonikusokat és igy először vezanyel magyar zenekart. /MTI/ 0 A K/K Paris, november 20. /Magyar Távirati Iroda/ m francia kormány a lé 6 ier^k fejlesztése céljából ujabb hiteleket fog kérni a tör vényhozást ól. Az Epoque cimü lap értesülése szerint Cot légügyi minisztera a pénzügyi bizottság honvédelmi albizottságában hosszasan ismertette a francia légihaderő helyzetét s táblázatot terjesztett belő, amely a nagyhatalmak légi erőinek összehasonlítását tartalmazta, A miniszter kijelentései nagy hatást gyakoroltak az albizottságra, amely megállapította, hogy Franciaország légierőké elégtelen s dj hitelek megszavazását fogja javaslatba hozni. —-.——*. Y Tó/Y/K San Sebastian, november 20. /Reuter/ Ugy tudják, hogv Iranoo tábornok elvben elfogadta aat a javaslatot, hogv a harcbanálló két spanyol félhez bizottságot küldjenek ji^ jmeÍvnek az lesz a feladata, hogy előkészítse az önkéntesek visszavonását .