Napi Hírek, 1937. november/2
1937-11-18 [0406]
/-/ Ha/Wa P i á g a, november 16,/Magyar Távirati Iroda/ A külügyi bizottság mai ülésén Szüllő Géza foglalkozott a külügyminiszter legutóbbi expozé iával. Rámutatott arra a légkörre, amely olyan lelkiállapotot teremtett a fővárosban, hogy az adózó polgárok teherbiróképességére való tekintet nélkül olyan nagyarányú fegyverkezési iramot indítottak meg, amely a régi, militaristának kikiabált Németországban is hallatlan és lehetetlen lett volna. Ma a köztársaság vezetői érzik, hogy az a ház, amelyet nagy nehezen fel tudtak építeni, renedéseket mutat, ííint okos mérnökök elkövetnek mindent, hogy az épület stabilitását megmentsék. Az erős fegyverkezés a legjobb védelem, de tudok erősebb védelmet is ennél az építkezésben, hogy tudniillik nem kívülről állított falakkal, hanem belső pillérekkel lehet a legerősebbé tenni az épületet. Pillér alatt értem az állam epületében a különböző nemzetiségek megbékülisát és a kisebbségek egymásközötti viszonyának konszolidálását. Az expozénak Magyarországra vonatkozó részében azt látom, hogy a kisebbségi kérdést lényegesebben nem érintette a külügyminiszter. A Nemetországra vonatkozó r észbe n'mege mié keze tt ugyan erről nenány szóban, de ezek is csak olyan általánosságok, amelyekkel a kérdés meg nem oldható. Elhiszem, hogy a külügyminiszter ur a legnemesebb szándékkal akarja végrehajtani a kisebbségekkel szemben vállalt kötelezettségeket és ő maga hiszi is. hogy már végre is hajtották. Szeretném azonban,ha valakit kiküldenének például az Ipolyságra, hogy ott mint magyar helyezkedjék el és tapasztalja, hogy két hét alatt mennyi kellemetlenséget kBll neki elviselnie a hatóságok részéről, a kisebbségi gyakorlat óimén es azután mondaná el véleményét,vájjon végrehajtották-e a kisebbségi szerződések szellemét ebben a köztársaságban. A kisebbségi kérdés lényege az, hogy minden nemzetisig ismerje el az állam szuverenitását, de az állam is ismerje el a kisebbség nemzeti egyéniségét. Az állam ne hozzon olyan torvényeket, amelyek elnemze tlenitik, vagy jellegétől megfosztják a nemzet iségeket, a kisebbségi nemzetek pedig ne viseljék magukat ugy, hogy az állam létalapját rendítsék meg. Mi" itteni magyarok megmutatjuk az utat abban az emlékiratban, amelyet a legilletékesebb tényezőknek átnyújtottunk s ebben leszögeztük azt, hogy mi az általunk követelt minimum. Erre azonban eddig választ sem kaptunk. o- Ha/Wa § November 22.-én hétfőn este fél kileno órakor Bársony Oszkár az IBUSZ vezérigazgatója a Royal szálló különtermében "Idegenforgalom és kereskedelem" oimmel tart előadást a Hétfői Társas ágban./MTI/