Napi Hírek, 1937. november/1

1937-11-05 [0405]

rr S/S/L Belgrád, november 3. /Avala./ Brueere Raymond, az uj francia követ Pál kormányzóh.rcégnek *tnyuitotta megbízóiéveiét. A kihallgatás után fog:dta az Avala-iroTa tudósítóját, örömének adott kifejezést, hogy Jugoszlávia és Franciaor­szág énen most újították meg barátsági szrződé süket. Meggyőződése, hogy a ket ország kereskedelmi viszonya is barátságosan fog alakulni ./MTI./ W Bl/Ln/L P á r i s t november 5. A Petité Gironde hendayei jelentése szerint az észak­spanyolországi és a francia vasúttársaságok között létrejött megállapo­dás értelmében a Parisból kiinduló, déli exnre ssvonat most már Irunig folytatja útját, iizze 1 lie lyre állit-'ák az 1936. júliusa óta szünetelő vasúti Összeköttetőst./MTl7 W Bl/Ln/L P á r i s,november 5. A Gringoire értesülése szerint november 3.-án az egyik görög kikötőből teherhajó indult el Barcelonába , amely egymillió Lebel­töltenyt, 1800 gránátot ás négymillió 7.5 milliméteres töltényt szállí­tott. A lap értesülése szerint a 7.5 milliméteres töltények dum-dum lö­vedékek./MTI./ Y Hb/Wa/L N e w Y o r k, november 5. /H^vas./ A World Telegram szerint Bedaux, aki a windseri herceg amerikai utjának szervezésével volt megbízva, táviratilag kérte a herce­get, mentse fel ettől a megbízatástól. Bedaux-t az amerikai szakszerve­zetek rendkívül élesen támadták és a mérnök attól tartott, hogy ez az ellenségeskedés a hercegi pár tervezett amerikai utján zavaró eseménye­ket idézhetne elö./MTO./ Y Hb/Wa/L Pari s, november 5. /Havas./ Windsor hercege elhatározta, hogy lemond tervezett észak­amerikai ut járói./MTI./ W Bl/Ln/L S a i n t-J e a n-d e-L u z, november 5. Salamancából jelentik: A Ebo.d angol oánoSlos cirkáló a nem­zetiek Pálma de mallorcai 'kikötő je közelébe/l érkezett. Spanyol nemzeti részről kiemelik azt a körülményt, hogy az angol tengereszeknek megen­gedték, hogy szabadidei Ükét a parton tölthessék és megnézhessék a várost, vji^ néhány nappal ezelőtt Barcelonában nem volt szabad a hajdr fa l távozniok. Wf Bl/Ln/L D a n z i g,jínovember 5. A danzigi szenátus sajtóiroda ja közleményt bocsátott ki a német-lengéi nyilatkozatról. Hangsúlyozza a szab •.dváros kormánya, hogy örvend ennek a nyilatkozatnak és azt fontos előrehaladásnak tekinti a ne­met-le ne el viszony normálissá válásának utján, miután e viszonyt oly súlyos feszültségek előzték meg- A közvetlen megegyezés utján kialakuló néne t-lengyel viszony egyik legfontosabb mozzanata épen az a körülmény, hogy a damzigi fejlemények tíboá nem zavarhatják meg a néma t-lengyel viszonyt./MTI./

Next

/
Thumbnails
Contents