Napi Hírek, 1937. október/2

1937-10-21 [0404]

• / 4 /Ebéd a finn közoktatásügyi miniszter tiszteletére. I. folytatás./ - A finn és magyar nemzet baráti érintkezése mintegy száz esztendő előtt indult meg újra. Szellemi együttműködésünk bölcsőjé­nél a két rokonnyelvü nép ősmultját kutató és ennek alapján rokonságukat hirdető tudósok álltak. Az ő buzgó munkájuknak eredményeként az utó obi " félszázadban már a finn és magyar társadalom széles rétegeiben feiéb redet a rokonság tudata és lelkes férfiak buzdítására mind erősebbé váltak a kulturális érintkezések is. A finn nemzet függetlenségének és állami szu­verenitásának kivívása után a hivatalos kultúrpolitika is fontos felada-" tául ismerte el az érintkezések folytatását és elmélyítését, most aláírás­ra kerülő egyez ényünk pedig intézményessé teszi és törvényes alapra he­lyezi ezeket a kapcsolatokat s az azok ápolására rendelt művelődési intéz­ményedet, t- Az a körülmény, hogy az egyezmény megkötésének utoléó * ünnepélyes aktusára a finn művelődés es nemzetnevelés legfőbb őre"személye­sen jött el fővárosunkba, baráti kifejezése azoknak az érzéseknek, amelyek­kel a finn nemzet fiai a magyar nemzet, a finn művelődés munkásai a magyar tudomány és művészet munkásai iránt viseltetnek. Maga az egyezmény két" nép ősi kapcsolatokra épített önzetlen és őszinte rokonérzésének ünnepé­lyes kifejezése. Ezzel a rokonérzéssel szivemben'üdvözlöm Nagyméltó ságod személyén keresztül a finn köztársaság kormányát, a finn nemzeti művelő­dést és az egész nemes finn nemzetet. - Poharamat 6 nagyméltó ságára , Kyőst; Kallio köztársasági elnök úrra és a finn nemzet jövő virágzására emelem. Éljen a finnjcőztár­saság elnöke, éljen a finn művelődés es nemzetnevelés ügyének kiváló irá­nyítója, Uuno Hannula közoktatásügyi miniszter ur őexcellenciája! Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter nagy tapssal fogadott pohárköszöntőjére Uuno Hannula miniszter - nagy meglepe­tésre - ugyancsak magyar nyelven a következő beszéddel válaszolt: - Hazámhoz és hozzám.', intézett szívélyes szavaiért, va­lamint e meghívásért, amelynek a legnagyobb'örömmel tettem eleget, fogad­ja Nagyméltoságod legmelegebb köszöneteimet. Majdnem tíz éve, ríogy Magyar­ország meghívására itt járt a finn országgyűlési képviselők egy csoportja., ' közöttük a mai finn köztársasági d nök is. Meg vagyok győződvej hogy ugy o , miként a többiek, akiknek akkoriban szerencsénk volt itt járni, felejthe­tetlen emlékként őrizzük azt a páratlan baráti s őszinte'vendéglátást, amelyben akkoriban bennünket a'magyar nemzet részesített. Tudom, hogy az­óta ' az a kölcsönös érintkezés, amely a különböző szakosztályok képviselői­nek összejövetelei valamint a rendszeresen megismétlődő kulturgyülések ' révén előállt, évrol-évre közelebb hozza egymáshoz a két testvérnemzetet. Minden itt járt honfitársaim a magyar nemzet őszinte barátjaként tért vissza távoli hazájába s különösen függetlenségünk kivívása óta erősödött terebé­lyes fává a rokonság gondolata." 'A finn-magyar kulturszorződés a két test­vérnemzet közötti kulturális érintkezés ujabb állomása.. E szerződés kereté­ben a kulturális megnyilatkozások körülirtabb és határozottabb formát öl­tenek. A finn állam fiatal függetlenségének alapkövét és nemzeti életének" biztonsagát'a békés építőmunkában és sa'ját nemzeti kultúrájának fejleszté­sében látja, amiért is a legnagyobb örömmel üdvözli ennek a szerződésnek megkötését. • » /Folyt, köv./

Next

/
Thumbnails
Contents