Napi Hírek, 1937. október/2

1937-10-20 [0404]

o Y/Y /Finn közoktatásügyi miniszter programmja. folyt./ Az egyezmény aláírása után gróf Zichy István és Fitz József múzeumi, illetve könyvtári főigazgatók vezetésével a finn vendégek megtekintik a Széchényi Könyvtárt és a Történeti Muzeumot, majd a Szépművészeti és Mezőgazdasági Múzeumhoz hajtatnak, ahol Csánky Dénes főigazgató, illet­ve Marschall Ferenc földmivelésügyi államtitkár kalauzolja a vendégekot. Délben Kánya Kálmán külügyminiszter ad ebédet a Nemzeti Kaszinóban, majd a Pázmány Péter tudományegyetem központi épületét tekintik meg, ahol a Tanács élén Kenéz Béla czévi Rector Magnificus üdvözli a vendégokot. A disztorimban tartandó ünnepiés fogadás alkalmával Zsiray Miklós egye­temi tanár finn nyelvű előadást fog tartani. Este az Operában Don Carlos bemutatása kapósán díszelőadás lesz. Szombaton délelőtt a Fővárosi Pedagógiai Szeminárium meg­tekintésével kezdődik a napi programm, ahol Karafiáth Jenő főpolgármester Szendy Károly polgármester, Felkay Ferenc tanácsnok és K8.lténberger Mi­hály tanügyi főtanácsos, a szeminárium igazgatója fogadják a vendégeket. Ugyancsak megtekintik a báró Eötvös József Kollégiumot is, ahol Szabó Miklós igazgató kalauzolja az érkezőket. Még a dSleló'tt folyamán gép­kocsikon Esztergomba rándulnak ki, ahol megtekintik az ásatások ered­ményeit, délben pedig Serédi Jusztinián biboros hercegprímás ad ebéöet. Esztergomból visszaérkezve a Parlament delegációs termében az újonnan alakult Magyar-Finn Társaság ünnepi ülése szerepel a programmon, amely­nek keretében Nagy Emil volt miniszter, országgyűlési képviselő átadja a Társaság díszoklevelét a finn miniszternek. A budapesti programmot Kenéz Béla egyetemi rektor estebédje fejezi be. A Vasárnapot a finn vendégek Szegeden töltik, ahol fo­gadásukra megjelennek vitéz Imecs György főispán, Pálffy József polgár­mester, Mérey László ve gyesdandárparancsnok, dr. Láng Miticzky Ernő Ítélőtáblai elnök, Kisparti János tankerületi főigazgató, Kiss Karoly tanügyi tanácsos és Buócz Béla főkapitányhelyettes. A megérkezés utan a vendégek látogatást tesznek Glattfelder Gyula csanáfii püspöknél}, majd az egyetem intézményei közül a növénytani intézetet, a gyermekklinikát és egy kémiai laboratóriumot tekintenek meg. Az egyetem részéről Gelci József rector magnificus üdvözli a vendégeket. Délben Glattfelder püs­pök ad ebédet, este pedig Onni Tálas finn követ látja vendégül a sajtot, a finn kolónia és a Magyar-Finn Társaság vezetőségi tagjait. /MTI/

Next

/
Thumbnails
Contents