Napi Hírek, 1937. szeptember/2

1937-09-29 [0402]

Ba/Bl/Vv Róma, szeptember 29. /Magyar Távirati Iroda./ Az olasz sajtó Mussolini németországi látogatásának végezté­vel igyekszik összefoglaló képet adni Hitler és Mussolini történelmi ta­lálkozójának eredményeiről. A Giornale d'Italiaban Virginio Gayda főszerkesztő ezeket az eredményeket a következőkben ismerteti: - Mussolini és Hitler találkozójának jelentősége a két for­radalmi mozgalom együttes erejének nagyszabású megnyilvánulásiban és abban a törhetetlen elhatározásukban foglalnató ösóze, hogy a végsőkig együtt fognak haladni nemcsak az eszményekben, hanem a cselekvésben is és vissza­utasítanak minden olyan idegen politikai vagy diplomáciai kísérletet, amely az egyiket a másik ellen ki akarná játszani. Ugyancsak tűrhetetlenül el van szánva a két nemzet arra, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel megvé­delmezi a fennálló kormányzati rendszert. Mindketten keresik a békét Európa nemzetei között, még pedig megértés és az egyes konkrét kérdések megoldása, nem pedig az üres formulák és egyetemlegességre törekvő egyezmények utján. Végül mindketten el vannak tökélve arra, hogy folytatják a megalkuvástnem ismerő harcot a béke engesztelhetetlen ellensége, a bolsevizmus ellen. - Ami Spanyolországot illeti, a két ország politikája a kö­ve tkezőkben foglalható össze: Nem tűrik azt, hogy akár Madridban ' akár Barcelonában egy második Moszkva alakuljon ki. Ebben a tekintetben ítóma és Berlin egyetértése tökéletes. Minden más kérdésben, amely az európai államok egymásközötti kapcsolataiból folyik, meg kell várni, Jiogy az egyes kormányok világosan körvonalozzák álláspontjukat. A Lavoro Fascista ezeket irja: A történelem igazi nagy ese­ményeiről nem szokás úgynevezett hivatalos Közleményeket kiadni. Az. e fajta közlemények csak arra jók, hogy kicsinyes dolgoknál elleplezzék az igazságot. Hitler és Mussolini találkozójával kapcsolatban az ónban nincs semmi leplezni való. Itt mindent látni és hallani lehetett, mert itt minden igaz* Csakis ez® az igazságon és ezen a hiten nyugodhatik a béke, a világ igazságos békéje. Ba/Bl/Vv Róma , szeptember 29. /Magyar Távirati Iroda./ Mussolini csütörtök esti római fogadtatásának képe egyre nagyobb arányokban bontakozik ki. A Duce különvonata a késő dél­utáni órákban fut- be a Termini pályaudvarra, ahova az első hivatalos kül­földi útjáról hazatérő kormányfőt az olasz hivatalos világ és a fasiszta pár vezérkara fogadja. A pályaudvar előtti térre felvonulnak a római helyőrség csapatai és a fasiszta milícia diszkülönitményei, zászlók és jelvények alatt zenekarokkal, A Duce és kísérete az Esedra-téren és a Via Nazionalen keresz­tül a Venezia-palotához hajtat. Minthogy a csütörtök délután ünnepnek szá­mit, a gyárak es,a hivatalok zárva lesznek, ugy hogy előreláthatólag százezre fognak sorfalat állni a Venezia palotához vezető útvonalon. A Via Lazionale bejáratánál 20 méter magad M-betü alakú diadalkapu alatt vonul el a menet. A két kilométer hosszú ut minden ablakait és kirakatát kivilágít iák, a hézaka" pedig fellobogózzák. A tömeg a fogadtatás után a Venezia-térre tódul, ahol a Duce minden bizonnyal a miniszterelnökségi palota erkélyéről üdvözli Róma népét*-

Next

/
Thumbnails
Contents