Napi Hírek, 1937. szeptember/2
1937-09-26 [0402]
oL Y/Y Londpnból jelentik: Dr, Hawes, newyorki orvos Londonba érkezett, hogy az angol kórházakban kísérletezzen "zenegyógyászati" eljárásával. Dr. Hawes szerint a zene bámulatos hatást gyakorol az idegrendszerre és bizonyos lelki és szellemi megbetegedések esetén kitűnő gyógy ere dménynyol jár. Egyik betegének egy óriási erejű közvezélyes dühöngő őrültnek, gyönyörű hangja volt. A kórházban csak azzal a feltétellel engedtek énekelni, ha megtanul önmagán uralkodni. Ezzel sikerült idővel teljesen kigyógyítani. A zene hallgatása fogászati ós egyéb kisebb műtéteknél gyakran feleslegessé teszi az érzéstelenítést, továbbá megszünteti a szellemi kimerültséget és bizonyos esetekben enyhiti a szemek megerőltetését ./MTl/ oL Y/Y NowYorkból jelentik: Az amerikai "alkotó zeneművészek szövetsége" törvénytervezetet készitett, mely javasolja, hogy súlyos büntetés terhével tiltsák el a jazz tánczenét tekintettel annak káros erkölcsi hatására. Cremin Artúr, a szövetség elnöke kijelentette, hogy a szövetség megállapításai beható gyakorlati kiséreletekén alapulnak. Egy ifprt és egy lányt egymás társaságában hagytak egy szobában anélkül, hogy tudták volna, hogy figyelik őket. Mig az asztalon elhelyezett rádiókészülék klasszikus zenét és keringőket játszott, az ifjú pár barátkozása nem lépte tui az illem határait, de mihelyt jazz zene szólalt meg, feltűnően nekibátorodtak és viselkedésük botrányos lett. A törvénytervezetet a washingtoni törvényhozás elé terjesztették./l.ITl/ oL Y/Y Londonból jelentik: Sierra Leone tartományban, a birodalmi intézet jelentése szerint, rendkivül gazdag gyémánttelepeket fedeztek fel, ahol 1932-ben még csak 500 pengő értékű, de 1936-ban már 12,503.100 pengő értékű gyémántot találtak. A Sewa folyó és mellékfolyói kavicsos völgyeiben vannak a világ legnagyobb gyémántmezői. Egyes helyeken egy köbméter talajban 250 karát gyémántot is találtak. A gyémántok suly 10-78 torát közt váltakozott./MTl/ , , ORSZÁGOS LEVÉLTÁR W Cs/L/Y Parisból jelentik: Kszekció Brignolesben az egyik vasúti kocsiból kiszabaduit egy bika és a mészárost, aki az állatot el akarta szállitani, leteperte és súlyosan megsebesítette. A megvadult állat áttörte a vasútállomás területének keritését. A kis város utcáin vad hajsza kezdődött az állat után, amely az egyik utcán egy teherkocsi alá korült. Sebesülései ellenére azonban ismét talpra ugrott s a városból a közeli szőlőkbe mohant; itt több mint egy órán át űzte maga előtt a megrémült munkásokat. Közben a városka egész lakossága, vadászpuskákkal felfegyverkezve, üldözőbe vette az állatot s délfelé sikerült leteríteni./MTI/