Napi Hírek, 1937. szeptember/1

1937-09-06 [0401]

mW 0 3za/3za/3zj Stockholmból jelentik:" " ' "Az Északi Jegestenger egyik régi titkára derült fény, amikor megtalálták a három nagy svéd kutat?, Andrée. Strindberg és Fraenkel " sarki expedíciójának jelentését. A jelentés egy uszo rézbójában volt, amelyet a 82. hosszúsági foknál dobtak le Andréeék léggömbjéről. A jelentés adatai egyeznek, azokkal a feljegyzésekkel, amelyeket 1899-ben. 1900-ban és 1912-ben találtak több más bójában a Spitzbergák'környékén.'A bójában lévő üzenet 50 szót tartalmaz, keltezésének ideje 1©97. július lS^-e'l* óra 30 perc grenn­wichi iáő szerint. Többi között azt írják a kutatók, hogy léggömbjük csak 20 méter magasságban van a jégmezők'felett. Megadják ezenkívül pontos föld­rajzi helyzetüket is. Minden rendben, - igy fejeződik be a rövid közlés. Két nappal később a léggömb leszállott egy nagy jégtáb­lán. * * A svéd lapok ebből az alkalomból fel elevenít ikAndrée és" társainak történetét, akik hősi halált haltak a jégmezőn, A'kutatók a Spitzbergákon lévő Danskönből indultak el, ahol egy hangárt építettek és fel szerelték a-léggömböt. Légi útjukra 1897. július LL.-én 13 óra 43 perckor indultak el. Andrée töb . postagaüambot vitt magával és néhány uszóboját" hogy időnkónt a tengerbe dobja azokat és igy adjon'hirt a repülés eredmény ről', A három bátor kutató élve sohasem tért vissza; Az utolso'hirt felőlük egy postagalmab hozta, amelyet július 13.-án a 82y szélességi fokon repítettek lel és a jelentés többi között azt mondotta, hogy "mindén rendben"; ce 1930 novemberében egy norvég kutatócsoport Dr, Horn Ve­zetésével a'Ferenc"József földön végzett tudományos észlelést. Az expedíció * augusztus 6.-án'Kvitöya felé közeledett, cmely 80~kilóméternyire van az"Eszak­kelet Földjétől. Néhány órával a szigeten való kikötés után az expedíció tagjainak sikerült megfejteni az Andrée-expedioió"rejtélyét és egyben felde­ríteni a sarkkutatás történetének talán legmegindítóbb fejezeteit," " " Ugyanekkor megtalálták Andrée holttestét, Strindberg sírját és néhány héttel később egy másik kutatócsoport megtalálta Fraenkel holttestét is. Andrée naplójából, amelyet szintén megtaláltak össse lehe­tett állítani a három tudós hősi küzdelmét az elemekkel és ebből kitűnik, hogy'utolsó lehelletükig küzdöttek, mignem legyőzte őket a kimerülés és a fagy. " ' Andrée és trásainak léggömbje 1897. július 14 0 én szál­lott le - mondja Andrée naplója - egy hatalmas jégtáblára és ottmaradt egy héten-át, július 15,-étől július 21,-éig, Július 22.-én'a három ember útnak indult a Flora-fok felé'három jól megrakott 'k+g szánnal. A terep" :end.kivül nehéz volt. Augusztus 3.-án megállapították, hogy minden erőfeszítés" elle­nére sem tettek meg többet mint 55 kilómétert del-délnyugat? irányban jaltus 14.-e ót a,, július 31.-e óta pedig csak 13 kilómétefct' óHzak-észak-nyugaíi i­rányban, akkor a nagy nehézségek láttán elhatározták, hogy keleti irányban haladnak tovább. A jégen"val° gyaloglás egyre nehezebb lett, A-legnagyobb baj az volt, hogy a sarki áramlás állandóan sodorta a jégmezőt. Szeptember " 4,-e és 9,-e között körülbelül 135 kilométert haladt a jégmező dél-dél-kele­ti irányban, ahelyett.hogy délnyugati irányba 1 haladt volna." Szeptember 9,-e után egyre jobban megritkultak Andrée feljegyzései. A legközelebbi bejegyzés már szeptember 17,"-e>r'ől szól,. /Folytatása következik/

Next

/
Thumbnails
Contents