Napi Hírek, 1937. szeptember/1
1937-09-05 [0401]
Y To/To Parit, szeptember 5. \ Petit Párisién jelentése szerint Anglia és Franciaország még na közös meghivét küld ". a Földközi tengeri hatalmaknak, tehát Olaszországiak, Jugoszláviának, Albániának, Görögországnak Törökországnak és Egyiptomnak, hogy vegyenek részt azon a diplomáciai értekezleten, amelyet Genf környékén a Népszövetség közgyűlésével egyidőben, de attól teljesen függetlenül tartanának meg. Kezdetben szóba került az is, hogy a Fekete tengeri hatalmakat is vonják be a megbeszélésekbe, angolrészről azonban az a vélemény nyilvánult meg. hogy annál több kilátás van az értekezlet kedvező eredményére, minél korlátozottabb számban vesznek azon részt és minél szűkebb határok közé szorítják a vitát. Mindenesetre fennáll annak a lehetősége, hogy Szovjetoroszországot u«*.ha erre szükség: lesz -/felkérik majd a megoeszélesekhez való csatlakozásra, Megfonouás tárgya volt a spanyolok részvétele ls, de ez ügyben végleges döntés nem történt. /MTI/ / utólag m f» w T To/To Sanfrancisco, szeptember 5. A President Wilson gőzös, amelynek szombaton kellett volna az itteni kikötőből elindulnia Yokohamába, nem tudta megkezdeni útját, nert a legénység fejenként kétszázötven dollár háborús pótdijat követelt srra való hivatkozással, hogy a hajó a kinai-japán veszélyeztetett zo\án át veszi útját. A tárgyalások eddig még nem jártak eredménnyel. /MTI/ Y To/To Buenos Aires, szentember 5. Az elnökválasztási korteshadjárat szombaton befejező- • dött. rJégy jelölt versenyez egymással az elnöki székért. Az uj elnök 1938. február ^O.-án foglalja majd el hivatalát. /MTI/ 4 Y To/To Salamanca , szeptember 5, A spanyol nemzeti rádióállomás szombat esti közlése szerint a nemzeti csapatok folytatták elónyomulésukat. Izombaton délután elfoglalták Tresvisot és az Európa hegység magaslatait. A tengerpart mentán haladó csapatrész elérte tlanes kikötőt. /MTI/ Y To/To M o s z k v a , szeptember 5. Itteni jólórtesült körökben semmit sem tudnak a szovjetkormánynak arról a külföldi lapokban közölt elhatározásáról, hogy a Fekete tengeri orosz hajóhadat a Földközi tengerre küldi. /MTI/ - _ _ ORSZ/UiOs Le v hLTÁR, K szekció Y To/To London , szeptember 5. A Sunday Referee szerint illetékes helyen most van kidolgozás alatt az angol territoriális hadseregnek az általános védkötelezett ság alapján voló-megszervezési tervezete, fi tervezet értelmében a hadköteles kor B 18. életévvel kezdődnék. A katonai szolgálat időtartama áv. Ez alatt a besorozottak. csuoán hetenként két izben lennének kötélnek a Kiképzésben és gyakorláozáeban résztvenni. A két év letelte u te. n minden évben fegyver gyakorlatra kellene, bevonulnia mindenkinek K aki katonai szolgálatot teljesített. /MTI/