Napi Hírek, 1937. augusztus/2
1937-08-16 [0400]
o- KG/P/fa Marcali, augusztus 16. fk marcali Ítélet indokolása./ Az Ítéletet Szilványi Károly alezreűes-hadbiró hirdette ki, majd áttért az Ítélet indokolására. Tárgyi bizonyítékokat nem lehetett elfogadni, mert a sértettek panaszai a legtöbb esetben túlzottak voltak. Az sem bizonyíték, hogy ágyban fekvő betegek voltak,- mert az állítólagos bántalmazást követő napokban már látták őket az utcán. Az orvosi látleletek sem Dizonyitják azt, nogy a vádlottakon talált nyomok bántalmazásból származtak. Nem tudták bizonyítani, hogy kik voltak a bántalmazók, az egész csendőrség ellen pedig egyetemlegesen nem emelhettek vádat. Közvetlen tanuk hijján tehát az orvos sem állított ki bizonyítványt, mert legtöbb esetben azért kérték az orvostól az igazolást, hogy ne kelljen ujabb kihallgatáson megjelenniök. Az ütlegelés zaját senki sem hallotta, sem a bizalmiak, sem pedig egvéb tanuk. Vitéz Böjtét fel kellett menteni, hasonló kénen Almási László törzsőrmestert, mert saját járorbeli társa vallotta, hogy bort nem fogadott el. Pozsonyi József törzsőrmestert fel kellett menteni, mert Nagy István csendörőrnagy állítása 3zerint is a vadászaton a fia üres, tehát használhatatlan hüvelyeket adott el, A vádlottak megnyugodtak az Ítéletben. Bajthay Dezső dr. ügyész- fenntartotta törvényadta jogát arra, hogy három napon belül nyilatkozzék. Sárközy László dr. védő tudomásul vette az Ítéletet ./MTI/ o- Kun/m/Wa K^e c s k e m é t, augusztus 16. Hétfőn délelőtt Kecskemétre érkezett az amerikai magvarok tanulmányúton lévő csoportja. A vendégeket az állomáson ünnepélyesen*fogadták és minden amerikainak árvals'nynajas virágcsokrot nyújtottak át. A város az amerikai magyarok tiszteletére villásreggelit adott, amely után kirándulást tettek Bugacra./MTI/ W Bl/Ln/Wa London, augusztus 16. Mint Lucknowból jelentik, az "egyesült tartományok" egy részét hatalmas árvíz öntötte el. Sok ember életét vesztette. Több mint kétezer falut sújtott a szerencsétlenség. Ezek egy részét elpusztította az árvíz, a töboit pedig elvágta a külvilágtól. Az indiai kormánv és a kongreszszus segélyakciót indított az ínséges lakosság érdekében./MTI/ ORSZÁGOS LEVÉLTÁR . K szekció W Bl/Ln/Wa T i e n c i n, augusztus 16. A japán csapatok által megszállott északkinai területeken a hadihelyzet főbb vonalaiban változatlan; Péntek óta a Nagy Fal a Nankauhágő környékén robbanásoktól visszhangzik. A japánok előrehaladása itt hir szerint nem számottevő. A rendkívül alacsony esőfelhők akadályozzák a repülődének használatát. A japán főhadiszállás jelentései tartózkodók, de a kínaiak kül"nféle sikerekről szóló jelentéseit tíveseknek nvilvánit iák. A japán főhadiszállás jelentéseiből itt arra következtetnek, hogv a támadás megállott. A harcban álló japán csapatok létszámát 16.000-re becsülik, ^zeket folyton erősitik. A japán polgári lakosság Tiencinből nagy tömegekben vándorol ki. Szeptemberig lefoglaltak minden helyet az innen induló ha jő kon ./MTI/ n Wt7 i Bécs augusztus 16./Bécsi Távirati Iroda./ -oC E/E ^ B 6o a , augu^ j^i* s ^ a B éősben augusztus első leiében 1530^1%!.5^7-re csökkent. Ez 6394^1 kevesebb a jul^ esztendő ugyanez időszakában, amikor liek száma 451^1 csökkent./klI./