Napi Hírek, 1937. augusztus/1
1937-08-04 [0399]
0 Kö/Vi Weggisből jelentik: A lierwaldstü.tti-tó mellett levő ?ági-hegy csúcsára most elsőizben sikerült gépkocsival feljutni. A hegyre-feljutott gépkocsi 830 kilogramm önsúlyú, 6 1/2 lőerős kiskocsi volt. A kocsiban két utas ült. Tekintettel a nehéz útra, a kocsi sok szerszámot és pótalkatrészt vitt magával. A gépkocsi Weggisből kiindulva Üigi-Kaltbadon és Staffelen át kapaszkodott fel a keskeny, meredek uton, amelyen többhelyütt 40 fokos emelkedések is vannak, A kocsi átlagsebessége óránként 107 kilométer volt. A legnagyobb akadállyal közvetlenül a hegycsúcs előtt kellett megküzdenie a kocsinak. Itt mintegy 159 méteren át lépcsőzetes kapaszkodó van 34 dorong-lépcsővel és az ut helyenként 40 fokos emeltetést ér el. A gépkocsi a hegycsúcson felállított árboc előtt állt meg. A kocsi visszafelé a Higifirsten át tette meg ut ját ./ivlTI/ X Sza/Sza/Y Bukarestből jelentik: Az utóbbi időben egyre gyakrabban kereszteltek el vasúti állomásokat Romániában közéleti személyiségek vagy ismert politikusokról. Ennek n szokásnak vet véget a romén vasutigazgatóság rendelete, amellyel megtiltja, hogy a jövőben élő személyekről állomást nevezzenek el, egyben oedig erirendel i,' hogy minden állomásépületre a helységnevét iriák fel. Igy meerszünik majd "Uicolae Titnlescu" állomás is. A volt külügyraini s zterről'a Tom^n-cseh határon fekvő egyik vasútállomást nevez ték él anna kidéi én. /FTI/ ' • X Sza/SzaA Saint-Jean-de-Luzból jelentik: A spanyolországi polgárháború^ fogas iogi kérdést adott fel a franci a igazságügyi hatóságoknak? Alapjában véve egyszerű esetről lenne szó, a komplikációt az okozza, hogy Franciaország hivatalosan csak a valenciai kormánnyal van kapcsolatbon, mig a nemzetiek által elfoglalt területen az a kormány gyakorolja az állami főhatalmat, közötte az igazságszolgáltatást is. antelyet a francia kormány még nem ismert el. Jósé Tremolit a valenciai kormány uralma alatt álló Cadaquezben több bűntett miatt ül Ítélték, de a fogházból megszökött, átkelt a francia határon, mi g Montpe Ili érben elfogta a francia rendőrség. Ugyanekkor megszökött két volt katona Bilbaoból és szintén francia területre menekült. A két volt katonát a nemzeti hatóságok Ítélték el harminc évre Bilbaoban elkövetett rablások miatt. A ket "nemzeti" foglyot is sikerült ártalniatl?nná tennie a francia rendőrségnek és jelenleg Bayonneban őrzik őket. Jósé Tremoli kiadatásiért a valenciai hatóságok indították meg az ölj árast, mig a két bilbaói fogoly kiadatásáért a nemzeti hatóságok. Tekintettel arra, hogy a franci a kor meny még nem döntött a nemzeti kormány elismerése ügyében, francia j ogás,'zkür ékben nagy érdeklődéssel várják a kiadatási eliárasok eredményét, /MTI/ * * X Sza/Sza/Y Genovából jelentik: A kikötőhBvatel jelentése a genovai kikötő forgalmának rendkívül erős feilódésérői számol be. Ezév'első felében a forgalom 4,011.000 tonnára'eme Ikedett az előző évi 3.127.000 tonnával szemben. /MTI/