Napi Hírek, 1937. augusztus/1
1937-08-13 [0399]
0 Vi/Vi § Pénteken, augusztus 13.-én tartotta a Nemzeti Színház évadnyitó társulati ülését a Nemzeti Színház színpadán. Meg jelentek a Nemzeti Színház tagjai Németh Antal igazgatóval az élen. A társulati ülésen Gál Gyula elnökölt és felkérte Németh Antal igazgatót emlékbeszéde megtartásaié. Német Antal üdvözölte a társulat megjelent tagjait, majd megemlékezett ez elmúlt,évad két nagy halottjáról. T. Halmy Margitról és Odry Árpádról. Odry Árpádról emlekbeszédet tartott, amelynek során részletesen, meleg szavakkal ismertette a fciváló művész fényes színészi pályafutását, megemlékezett hires alakításairól, idézve legkiválóbb kritikusaink méltatásait. Külön foglalkozott Odry Árpád shakespeerei, ibseni, ' strindbergi alakításaival, modern szerepeivel, végül fedig legbehatóbban magyar történelmi szerepeivel, külön fejezetet szentelve hires és elmulhi t;_,tlí n Ellák alakításának. Beszédét a társulat meghatott: n halig;, tt: végig s annak befejeztével Gál Gyula az egész társulat nevében köszönetet mondott elh;lt nagy pályatársuk meleg méltatásáértr Az ülés végeztével a társulat tagjai Németh Antíllxmxm igazgató vezetésével felkeresték előbb T. Halmy Margit, majd Odry Árpád Öltöző jót és emléktáblával ellátott öltözöasztalukít megkoszorúzták./MTI/ mm mm mm 0 Vi/Vi Augusztus 18.-án délelőtt 10 órakor a helyőrségi Kapisztrán templomban hálaadó istentisztelet lesz azon tisztek és hasonló állásúak részére, akiket az egykori katond nevelő és tisztképző intézetekben augusztus 18.-án avattak fel. A Budapesten tartózkodókat felkérik, hogy az avatási évforduló istentiszteletén, intézet, állomány és avatási évfolyamra való tekintet nélkül .megjelenni szíveskedjenek. . , 01tözet:kényelmes. /MTI/ W Vi/Vi Tokió, augusztus 13. A Domei Iroda jelenti, hogy a Sangheiban küszöhönálló nagy harcokkil kapcsolatom a császár fogadta a haditengerészeti minisztert. A haditengerészeti miniszter kérte a császárt, hagyja jóvá azokat a rendszabályokat, amelyeknek célja e Sanghd bam állomásozó tengeri haderők latbavetése. /MTl/ mm mm ^ W Kö/Vi London, aigusztus 13. A francia korgány közölte az angol kormánnyal, hogy Franciao szag nem fogadhat be több spanyol menekültet, mert már eddig is 45.000 spanyol menekült él Franciaországban. A Press Associated jelentése szerint az angol kormány utasította a kereskedelemügyi minisztériumot , értesítse az összes érdekelt angol hajósvallalatokat a francia kormány intézkedéséről. a/MTI/ mm mm mm W Vi/Vi S a n g h a i, augusáus 13. x /, , .^ntek délután 4 órától fél hat óráig és hat órától hét Óráig /kinai idő szerint/ három löveg szabályos időközökben tüzelt" a városra. A kinai tüzérség egyik lövedéke eltalálta az EszakSzecsumba vezető ut mentén levő japán iskolát, amelyben japán csapatok tartózkodtak. A japán főkonzulátus epülete, valamint a japán hajóstársaságok rakpartjai előtt erős torlaszokat emeltek./MTI/