Napi Hírek, 1937. június/2
1937-06-18 [0396]
Y Ti/L A i g u e s V i v e s, június 18. Loumergue, aki minden évben néhány hetet szokásszer keh Aigues vivesben fekvő vidéki birtokán töltött, két nappal ezelőtt érkezett a közs ,ue. Ma reggel fél 10 órakor, amikor épen szokásos s Hajára készült, hirtelen összeesett. Szivgörcse támadt, amely rögtön megöl te. , , Loumergue 1863-b^n született Aigues Vivesben. A képviselőházba radikális programmal 1893-ban került be. Elsőizben 1902-ben vállalt tárcát Combés-kormányában. Később - 1906-ban - a káviselőház alelnökéve választották, majd 1906 ás 1910 között több kormánynak volt tagja. Gardmegye 1910-ben szenátorrá választotta. Poincará akkori köztár sásági elnök 1913. decemberében kormányaiakitással bizta meg. A miniszterelnökségen Kívül a külügyminiszteri tárcát is magának tartotta. A rákövetkező év júniusiban a szocialistáknak a választáson aratott győzelme miatt lemondott. Anikor Viviani miniszterelnök 1914. augusztus 3.-án kormányát újjáalakította, Doumergue-ra bizta a külügvi tf c^'t. ázt a tisztet .1910. október 20.-áig töltötte be. A háború után ^oumergue a szenátus radikális balpártjának elnöke -;3 a külügyi bizottság elnöke lett, majd 1923-b r m a szenátus elnökévé vál sztö ták. Millerand lemondása után 1924 június 13.-án köztársasági elnökké választották. Az Elyeée-palotában hét évig maradt. Barátainak unszolása ellenére megbízatásának lejárta után nem jelöltette magát újból és visszavonult a politikától. Tournefeuillei birtokán élt télies elvonultságban. Amikor 1934 fehruár 6.-án Parisban véres összetűzés robbant ki. a pártvezérek egyhangú felkérésére a polgári pártok szövetkezésére támaszkodva újból kormányt alakított. Minthogy a p-'rtköfLi békét nem sikerült fentartania, 1934 novemberében lemondott és újból visszavonult a politikától. Loumergue politikai tevékenységet minaig az egységes ös szefogás biztosítására irányuló törekvés és a pártatlanság jellemezte,/MTI./ \ W Ku/KU/L Moszkva, június 18, v A "Gorkovszkája Komuna" cimü lap jelentése szerint N a kommunista párt kerületi vezetői gyűlést tartottak Gorkij városában, az egykori Nizsni j-Novgor ódban. A párttitkár hel vzet jel aité seből kitűnik, hogy a gorkiji kerületben az elmúlt he te k folyamán nemkevesebb mint kilencvenkilenc "veszedelmes államellenes egyént" tartóztattak le. AZ órtekzlet egyhangú határozatával követeli a bzovjet valamennyi ellenségének haladéktalan kiirtását. A gorkiji kerület kommunista pártjának titkárává Kaganovic s Lázár közlekedésügyi népbiztos fivérét, Ka.ganovics Mózest választót ták^/Mái./